PAFC: Bognár számít Tischlerre, nem áll Fiola és Sallai útjába

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.05.18. 07:37
Mint beszámoltunk róla, Bognár György lesz a labdarúgó NB I-ből kieső Puskás Akadémia szakmai igazgatója a következő szezonban. A kinevezett szakember a keret változásairól beszélt.

„A válogatott keretben számításba vett Fiola Attila és Sallai Roland nagy lehetőség előtt áll, ha ők az Európa-bajnokságon is bizonyíthatnak, ha felhívják magukra a figyelmet, és ha a klub is megfelelő ajánlatot kap, nem állhatunk az útjukba – mondta Bognár György a Nemzeti Sportnak. – A további, meghatározónak számító játékosok maradnak, sőt a Videotonnak kölcsönadott Tischler Patrikkal is beszéltem már, hogy számítok rá.” Bognár György a Nemzeti Sportnak. – A további, meghatározónak számító játékosok maradnak, sőt a Videotonnak kölcsönadott Tischler Patrikkal is beszéltem már, hogy számítok rá.”

Tischler korábban úgy nyilatkozott, szeretne maradni a Videotonnál, a csatár tavasszal ugyanis Székesfehérváron szerepelt kölcsönben.

„A Puskás-Suzuki-kupán második helyet szerző ifistáknak még erősödniük, fejlődniük kell az NB-s futballra, ám az egy-két évvel idősebbek között vannak nagyon ígéretes tehetségű labdarúgók, köztük azok is, akik Csákváron már letették a névjegyüket. Ahogyan korábban, most is erősen hiszek a magyar fiatalok tudásában, abban, hogy a focink általuk lehet egyre erősebb és népszerűbb.”

BOGNÁR GYÖRGY A NEMZETI SPORT SZERDAI SZÁMÁBAN BŐVEBBEN BESZÉL A PUSKÁS AKADÉMIÁRÓL, ELMONDJA AZT IS, HOGY BÁTRABB FUTBALLT VÁR JÁTÉKOSAITÓL!

Legfrissebb hírek

Az Anfield varázsában is bízhatnak a liverpooliak a Galatasaray ellen

Bajnokok Ligája
3 órája

Zalaegerszegi klubrekordért igazolt Borges az MLS-be – hivatalos

Labdarúgó NB I
20 órája

A számok is mutatják: a nagyobb liverpooli nyomáshoz Szoboszlai egyedül kevés

Bajnokok Ligája
Tegnap, 12:20

Nuno Campos szerint ha nincs a kiállítás, a ZTE nyerhetett volna Pakson

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 19:48

Liverpooli lábnyomok: meg tudják fordítani Szoboszlaiék a Galatasaray elleni párharcot?

Angol labdarúgás
2026.03.11. 13:36

Nincsenek egyedül – Bodnár Zalán jegyzete

Bajnokok Ligája
2026.03.10. 23:40

Sallai Roland: Remélem, én leszek az a magyar, aki továbbjut ebből a párharcból

Bajnokok Ligája
2026.03.10. 22:38

Korai gól döntött: a Galatasaray, akárcsak ősszel, egy góllal legyőzte a Liverpoolt

Bajnokok Ligája
2026.03.10. 20:40
Ezek is érdekelhetik