Megyei foci: bajnok a Pécs, 10-et vágott a Kaposvár

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.23. 06:36
Csakúgy, mint az ősszel, a tavaszi szezonban is nyomon követjük azon labdarúgócsapatok eredményeit, amelyek az előző kiírásban vagy a 2013–2014-es idényben még az első osztályban szerepeltek, ám licencproblémák miatt ebben az évadban már csak a megyei bajnokságban indulhattak.

A Bács-Kiskun megyei I. osztályban a Kecskeméti LC javított a múlt heti keceli botlás után, hazai pályán 5–0-ra legyőzte a Kiskunmajsát. A kötelezőnek mondható győzelem azonban már nem igazán segít a kecskeméti csapaton, mivel a Kalocsa sikere miatt biztossá vált, hogy még a dobogóról is lemarad.Kecskeméti LC javított a múlt heti keceli botlás után, hazai pályán 5–0-ra legyőzte a Kiskunmajsát. A kötelezőnek mondható győzelem azonban már nem igazán segít a kecskeméti csapaton, mivel a Kalocsa sikere miatt biztossá vált, hogy még a dobogóról is lemarad.

A Bóly elleni minimális különbségű (1–0) győzelemmel bebiztosította bajnoki címét a Baranya megyei I. osztályban a PMFC. A pécsiek fölénye a 76. percben érett góllá, amikor egy kavarodás után Kónya Dávid tíz méterről a hálóba lőtt. Márton Gábor együttese a 7. forduló óta nem tud hibázni, azóta az összes meccsét megnyerte.

Somogy megyében a már bajnok Kaposvár 10–0-ra nyert a Kaposmérő vendégeként. Házi László csapatában Hampuk Ádám, Luka Dominik és Nagy Krisztián is duplázott, a góllövőlistát vezető Jovánczai Zoltán egyszer talált be. A Kaposvár korábban már eljutott tízig, a Somogyvárt is ilyen különbséggel verte meg, sőt a Balatoni Vasas ellen ősszel tizenöt gólt ért el.

Veszprém megyében a Pápai Perutz a Pét otthonából tért haza négygólos győzelemmel, a gárdában Venczel Zoltán triplázott, így már 40 gólos a bajnokságban. A pápaiak egyébként az utolsó nyolc percben szereztek három gólt, ezzel tették fölényessé sikerüket.

BÁCS-KISKUN MEGYEI I. OSZTÁLY
28. FORDULÓ
Kecskeméti LC–Kiskunmajsa 5–0
Az élcsoport: 1. Kiskunfélegyháza 69 pont 2. Duna Aszfalt 68, 3. Kalocsa 59, 4. Kecskemét 50

BARANYA MEGYEI I. OSZTÁLY
28. FORDULÓ
PMFC–Bóly 1–0
Az élcsoport:
1. Pécsi MFC 79 pont (már bajnok), 2. Szászvár 72, 3. Siklós 67

SOMOGY MEGYEI OSZTÁLY
31. FORDULÓ
Kaposmérő–Kaposvári Rákóczi BFLA 0–10
Az élcsoport: 1. Kaposvár 86 pont (30 meccs, már bajnok), 2. Nagybajomi AC 70 (29), 3. Balatonkeresztúr 67 (29)

VESZPRÉM MEGYEI OSZTÁLY
32. FORDULÓ
Pét–Pápai Perutz 0–4
Az élcsoport: 1. Veszprém 91 pont (már bajnok), 2. Úrkút 80, 3. Pápai Perutz 72

Legfrissebb hírek

Az olasz negyedik vonalban folytathatja a legutóbb az NB I-ben szereplő légiós

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 09:51

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
2025.07.29. 11:27

Négyet kapott otthon a Vasas a Csákvártól, a KTE elhasalt Szegeden, kécskei bravúr Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
2025.07.27. 21:02

Novák Csanád fejes gólja döntött Szegeden – a volt NB I-es KTE bánta

Labdarúgó NB II
2025.07.27. 18:54

Gera a Kecskemétnél is többet veszíthet, ha a megfiatalított csapattal nem jön össze a feljutás – NB II-es felvezetés, 16. rész

Labdarúgó NB II
2025.07.27. 08:23

Gera Zoltán: Nehéz idény lesz mindenkinek

Labdarúgó NB II
2025.07.26. 12:54

Kecskemétről érkezett kapus Nyíregyházára – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.15. 15:43

„Pécsi a szívünk” – új klubhimnusza van a PMFC-nek

Labdarúgó NB II
2025.07.14. 11:44
Ezek is érdekelhetik