Megyei foci: a legelészésnek vége, 12 év után meccs lesz!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.04. 13:43
Csapat híján legelőnek használták a pályát hosszú évekig, de vasárnap újra tétmeccset láthat a helyi publikum: a Taktaharkány a Füzért fogadja a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei labdarúgó-bajnokság harmadosztályában. A Taktaközben fekvő településen tizenkét évnyi szünet után rendeznek újra bajnoki mérkőzést – írja a Borsod Online.

Az öröm osztatlan a településen, de kicsit még új a helyzet, hogy a négylábúak mostantól nem léphetnek az egyébként igencsak viseltes gyepre, amelyen jobbára egy ló legelészett bambán az elmúlt években – fogalmaz a megyei portál.

A 90-es években a megyei első osztály éllovasaival is partiban lévő taktaharkányi csapat egy-egy bajnoki meccsére közel ezren gyűltek össze anno, fesztiválhangulat jellemezte a mérkőzéseket, és a mostani helyi összefogás bevallott célja, hogy a focimeccsek révén felrázzák a közösségi életet. Az utóbbi hetek felkészülési mérkőzéseire átlag kétszáz néző már összegyűlt.

A 26 fős keretből mindössze hárman nem helyiek – az egykori garnitúrából is mezt húz négy játékos –, az átlagéletkor a veterán játékosok szerepvállalása mellett is nagyon alacsony.

Krucsai Mihály edző célja, hogy a középmezőnyben, lehetőség szerint annak is az elején végezzen a csapat. Ami jövőt illeti, szó van pályafelújításról, TAO-s pénzek lehívásáról is.

A megye III-ban induló csapattal párhuzamosan egy női futsal csapat is alakult Taktaharkányban, a csapatot 14-18 év közötti lányok alkotják.

Vasárnap fél 5-kor indul útjára a labda Harkányban, jelentőségét tekintve ettől nem lesz komolyabb sportesemény a megyében, abban teljesen biztosak vagyunk – nyomatékosít a boon.hu.

Legfrissebb hírek

Magyarország futballszemmel

Hátsó füves
2025.07.02. 11:24

Hátsó füves a Facebookon

Hátsó füves
2025.07.02. 11:08

Hátsó füves-könyv

Hátsó füves
2025.07.02. 10:52

Hátsó füves-kiállítás

Hátsó füves
2025.07.02. 10:35

Amatőr profik, profi amatőrök – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB II
2025.06.30. 00:09

Népi-urbánus meccs – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB II
2025.06.09. 22:55

Lejátszották az első mérkőzéseket az NB III-ba jutásért kiírt osztályozón

Labdarúgó NB II
2025.06.08. 19:33

Összevissza-állítás – Deák Zsigmond jegyzete

Minden más foci
2025.04.29. 23:34
Ezek is érdekelhetik