NB II: felcsúti légiós érkezik Zalaegerszegre

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.21. 13:07
Hamarosan a másodosztályban szereplő együttesek is elkezdik a felkészülést a 2015–2016-os szezonra. A ZTE FC-nél a 2011 után ismét vezetőedzőnek kinevezett Csank János kedden tartja az első nyári edzést, amelyen Fabio Nascimento de Oliveira is részt vesz – tudta meg a Nemzeti Sport.

A brazil balhátvéd az előző szezonban a Puskás Akadémiában futballozott, jövőjével kapcsolatban azonban sokat elárul, hogy nem tartott csapatával az ausztriai edzőtáborba, ellenben csatlakozik a ZTE keretéhez. A vezetőség ugyanakkor jelezte, csak abban az esetben szerződtetik, ha a júliusra tervezett eskün Fabio megkapja a magyar állampolgárságot.

Ebben az esetben a brazil bekk együtt futballozhat a jobb oldali védő Simonfalvi Gáborral, aki a napokban hosszabbította meg a szerződését, hasonlóan a belső védő Kovács Gergővel, továbbá július 1-jétől a szintén a védelem tengelyében futballozó Gyagya Attila is csatlakozik a ZTE keretéhez, amint jeleztük.

A vezetőség további labdarúgók szerződtetését tervezi, egyelőre azonban csak a távozó játékosok listája publikus. A klub szerződést bontott a kapus Czirjék Zoltánnal, továbbá Károly Bálint és Kocsis Adrián is távozik, mert a szakmai stáb nem tart igényt rájuk. A három távozó labdarúgó mellett Farkas Norbert, Kovács György és a szlovén Denis Grbic már a szezon végén távozott.

Csank János majd' négy év után tért vissza a kék-fehérekhez, munkáját Csató Sándor másodedző és Horváth Győző kapusedző segíti, s bár a felkészülési mérkőzéseket még szervezi a klub, annyi azért tudható, hogy a ZTE nem utazik edzőtáborba a nyáron, ellenben a Balatonfüredi FC, a horvát Dinamo Zagreb második csapata, a Haladás, az izraeli Ironi Asdod és a Sárvári FC ellen is pályára lép.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A ZTE-NÉL

Érkezők: Gyagya Attila (KTE)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők:Kocsis Adrián (Kozármisleny)

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek:Fabio (brazil, Puskás Akadémia)

Távozók: Czirjék Zoltán (szabadon igazolható), Károly Bálint (szabadon igazolható), Farkas Norbert (szabadon igazolható), Denis Grbic (szlovén, szabadon igazolható), Kovács György (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:

Távozhatnak:
Legfrissebb hírek

NB II: a Videoton újabb támadóval szakíthat – NS-infó

Labdarúgó NB II
12 órája

Litván válogatott védővel erősített az MTK

Labdarúgó NB I
2025.12.21. 18:10

Három labdarúgó távozott az NB II-es Kozármislenytől

Labdarúgó NB II
2025.12.20. 11:38

Kisvárdai érkező, újpesti távozó – indulnak a téli átigazolások az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.12.16. 14:10

Ahogy azt Révész Attila előre jelezte, máris megvan a Kisvárda első téli érkezője

Labdarúgó NB I
2025.12.09. 16:55

Varga Barnabás téli szerződtetése még az arab világban is kuriózumnak számítana

Labdarúgó NB I
2025.12.02. 16:51

Az Újpest védője megérkezett Bukarestbe – fotó, videó!

Labdarúgó NB I
2025.12.01. 11:25

Az Újpest légiósát botrányhősként mutatják be Romániában

Labdarúgó NB I
2025.11.29. 12:29
Ezek is érdekelhetik