NB II: Banglades helyett Siófokon az exlokista szélső

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.02.13. 11:34
A Nemzeti Sport Online értesülései szerint az NB II-es Siófoknál folytathatja a pályafutását a korábban Zalaegerszegen, Debrecenben, legutóbb pedig Gyirmóton futballozó középpályás, Illés Gyula.

Decemberben még arról számoltunk be, hogy Illés két másik volt debrecenivel, Csorba Szabolccsal és Demjén Gáborral együtt Bangladesbe szerződik.Decemberben még arról számoltunk be, hogy Illés két másik volt debrecenivel, Csorba Szabolccsal és Demjén Gáborral együtt Bangladesbe szerződik.

A legfrissebb hírek szerint azonban meghiúsulni látszik az ázsiai kaland, és Illés az NB II-ben kieső, 15. helyen telelő Siófokhoz szerződhet fél plusz egy évre.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A SIÓFOKNÁL
Érkezők: Andorka Péter (Gyirmót FC Győr), Bakos Bence (Balmazújváros), Erdei Gábor (Soroksár), Merczel Zsolt (BKV Előre), Mogyorósi József (Ajka), Molnár Marcell (szabadon igazolható, legutóbb Nyíregyháza), Szűcs István (szabadon igazolható)
Kölcsönbe érkezők: Csató Martin (Győri ETO II), Hanzl Máté (Haladás), Kákonyi Dániel (Gyirmót FC Győr), Polényi Gábor (Vasas – kölcsönbe)
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Illés Gyula (Gyirmót)
Távozók: Eisenberger Tamás (Lombard Pápa), Fehér Zsolt (Békéscsaba), Kirchner Krisztián (Kozármisleny), Papp Szilárd (ZTE?), Szilvási Zoltán (?)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszamentek klubjukhoz:
Daru Bence (Bp. Honvéd)
Távozhatnak:

 

 

 

Legfrissebb hírek

Távozó kölcsönjátékosok – az MTK-nál és Nyíregyházán is

Labdarúgó NB I
10 órája

Új szerződést kínáltak neki, mégis távozik az albán védő Nyíregyházáról

Labdarúgó NB I
2026.06.13. 10:00

NB II: sok távozó a DVTK-nál, a Vidinél, Csákváron és Kécskén, a Kecskemét már öt játékost szerződtetett – átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2026.06.12. 13:57

A DVSC-től szerződtetett U-válogatott játékost a Vasas

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 12:25

Nyíregyháza: Muhamed Tijani visszatér Prágába – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 11:30

Közel az egyezség az Újpest és a Puskás Akadémia között – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 10:58

MTK: aláírásra várják a fél éve eladott kapust, Kenesei is visszatér – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 10:16

DVSC: megvan az egyezség a Feyenoorddal, érkezik az U-válogatott játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 09:36
Ezek is érdekelhetik