Kaposvár: ha börtönbe is kerül S. Sándor, a tulajdonos cég marad

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.01.29. 22:48
A labdarúgó NB II-ben szereplő Kaposvári Rákóczi hivatalos honlapján jelentette be, hogy a klub folytatja az elmaradt járandóságok törlesztését. Eközben a sonline.hu regionális portálon megjelent, hogy S. Sándort, a klub tulajdonosának képviselőjét első fokon bűnösnek mondták ki egy büntetőperben, de az üzletember mindenkit megnyugtat, hogy az eljárás a kaposvári futball jövőjét nem befolyásolja. A klub volt játékosa, Oláh Lóránt közben felszámolási eljárást kezdeményezett a Rákóczit üzemeltető sportvállalkozás ellen.

„A többségi tulajdonos Puebla Kft. koordinációs igazgatója, Papp Anita bejelentette, hogy az elmaradt járandóságok két hete megkezdett törlesztését a megbeszélt ütemezésben folytatják. Immár a játékosok étkeztetése is meg van oldva, és a szállások kérdése is hamarosan rendeződik. A csapat tagjai így már valóban a téli felkészülésre és a tavaszi célok megvalósítására összpontosíthatnak. A Bonyhád elleni pénteki előkészületi találkozó viszont elmarad, a bonyhádiak ugyanis lemondták” – írja a rakoczifc.hu.rakoczifc.hu.

Eközben a sonline.hu regionális portál arról írt, hogy a kaposvári futballklub többségi tulajdonosának képviselőjét, S. Sándort nemrég egy büntetőperben – melyben tizenharmadrendű vádlottként szerepelt – kétrendbeli bűnsegédként elkövetett pénzmosásban bűnösnek mondták ki. A Szolnoki Törvényszék tájékoztatása alapján a vádlottat halmazati büntetésül, mint visszaesőt (korábban elmarasztalták emberrablás előkészítéséért), három év börtönre, ugyanennyi év közügyektől való eltiltásra ítélték, s kimondták, a szabadságvesztésből feltételes szabadságra nem bocsátható. Az ítélet nem jogerős, mert az ügyész súlyosbításért, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.

A Nemzeti Sport Online utánajárt, hogy a büntetőper mennyiben befolyásolhatja S. Sándor további kaposvári szerepvállalását.

„A per ismert tény volt már a kaposvári szerepvállalásom előtt is – mondta a Nemzeti Sport Online-nak az üzletember. – Az ítélet nem jogerős, természetesen fellebbezünk ellene, és bízunk a felmentésben. Várhatóan az ősszel lesz újabb fejlemény az ügyben, és másodfokon a Szegedi Ítélőtábla hozhat ítéletet. Szeretnék megnyugtatni mindenkit, hogy a Puebla Kft. a Kaposvár többségi tulajdonosa, tehát bármi történik velem, a cég nem száll ki a kaposvári futball finanszírozásából.”

Mindeközben Oláh Lóránt, a klub korábbi labdarúgója, megunva a hitegetést, felszámolási eljárást kezdeményezett az NB II-ben szereplő csapatot működtető sportvállalkozás ellen. A fizetési felszólítást követően negyvenöt napja van a klubnak a tartozás rendezésére, ellenkező esetben megindulhat a felszámolási eljárás, az pedig a licencét vesztő Kaposvári Rákóczi megsemmisülését jelentheti.

Legfrissebb hírek

Három kiütés az NB III-ban: a Kaposvár és a Gyula 7–0-ra, a Dorog 6–0-ra győzött

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 20:31

NB III: gólzáport rendezett a rajton a DVSC II, a Szolnok, a Dorog és az Iváncsa, hatgólos döntetlen Érden

Labdarúgó NB II
2026.07.25. 20:10

A Vasas röplabdacsapata nehéz sorsolást kapott a BL-ben

Röplabda
2026.07.15. 14:07

Megvan az NB III-as Kaposvári Rákóczi új vezetőedzője

Labdarúgó NB II
2026.07.10. 13:11

Férfi kosár NB I: Kaposvárról igazolt a címvédő Falco

Kosárlabda
2026.06.12. 21:10

A Paks 113 pontot dobott, ki is egyenlített a férfi kosár NB I bronzcsatájában

Kosárlabda
2026.05.17. 20:24

Férfi vízilabda ob I: nyert a fővárosban a Kaposvár

Vízilabda
2026.05.01. 15:27

Férfi kosárlabda NB I: ötödik meccs dönt a Kaposvár–DEAC párharcban

Kosárlabda
2026.04.27. 21:30