NB II: rutinos hátvéd orvosolhatja a szegedi védőgondokat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.10.22. 16:12
A labdarúgó NB II-ben szereplő Szeged 2011-Grosics Akadémia az őszi idény hátralévő öt mérkőzésére leigazolta a 34 éves védőt, védekező középpályást, Tóth Balázst – számolt be róla a delmagyar.hu.

Ezzel a névvel ketten is szerepeltek az elmúlt időszakban a hazai labdarúgó NB I-ben, de a Szeged 2011-GA nem a 34-szeres válogatott, egykor Belgiumban játszó, manapság a Puskás Akadémiában szereplő középpályást igazolta le, hanem névrokonát.

A 34 esztendős Tóth Balázs száznál is több NB I-es mérkőzésen lépett pályára pályafutása során. Szerepelt többek között a Vasasban, Kaposvárott, a Honvédban és Siófokon. Névrokonához hasonlóan legutóbb ő is a Puskás Akadémia együttesében játszott, ám a nyáron lejárt szerződését nem hosszabbították a vezetők, így szabadon igazolható játékosként kerül most a Szeged 2011-GA-hoz.

Nyilas Elek együttesének komoly védőproblémái vannak, hiszen az edző sérülés miatt nem számíthat az egyaránt a védelem tengelyében bevethető Farkas Márkra és Tímár Krisztiánra. Rajtuk kívül két kapus, Molnár F. Tamás és Zaharia János, illetve az egyaránt középpályás, Gadó Gábor és Pozsár Gábor is sérüléssel bajlódik.

Legfrissebb hírek

A Csákvár korábbi szakvezetője vette át a Szeged-Csanád Grosics Akadémia irányítását

Labdarúgó NB II
13 órája

Tóth Balázs: Pályafutásom egyik legjobb teljesítménye volt

Légiósok
16 órája

Mindkét edző kiemelte Tóth Balázs fantasztikus teljesítményét

Légiósok
20 órája

A Paksi FC kétmillió eurós ajánlatot utasított vissza Szalai Józsefért – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.10.13. 12:28

Már nem Laczkó Zsolt a Szeged-Csanád Grosics Akadémia vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.10.13. 11:54

Korábbi válogatott futballistát igazolt az NB II-es Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2026.10.06. 20:27

Újabb fiatal érkezett a nigériai akadémiáról – ezúttal Debrecenbe

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 12:02

Élvonalbeli múlttal rendelkező játékosok érkeztek az NB III-as DEAC-hoz

Labdarúgó NB II
2026.10.02. 16:21