NB II: kapust az élvonalból, védőt a megyéből igazolt a Kaposvár

Vágólapra másolva!
2014.07.20. 07:07
Újabb három játékossal állapodott meg a Kaposvári Rákóczi vezetősége, így a következő évadban kaposvári színekben futballozik majd a kapus, Somodi Bence, a védő, Jovetic Aleksandar, valamint a középpályás, Nagy Krisztián – számolt be róla a klub honlapja.

A korábbi U-válogatott kapus, Somodi Bence legutóbb az NB I-es Puskás Akadémia színeiben szerepelt, de izgalmas pályafutást mondhat magáénak. Az 1988-ban született játékos tízéves korától az FTC utánpótláscsapatában edződött, 2005 és 2007 között pedig az angol Blackburn Roversben védett. 2009 őszén mutatkozott be a magyar NB I-ben, a DVTK-ban (éppen a Kaposvár ellen), majd a Videoton II és a Gyirmót FC Győr kapuját is védte.Somodi Bence legutóbb az NB I-es Puskás Akadémia színeiben szerepelt, de izgalmas pályafutást mondhat magáénak. Az 1988-ban született játékos tízéves korától az FTC utánpótláscsapatában edződött, 2005 és 2007 között pedig az angol Blackburn Roversben védett. 2009 őszén mutatkozott be a magyar NB I-ben, a DVTK-ban (éppen a Kaposvár ellen), majd a Videoton II és a Gyirmót FC Győr kapuját is védte.

A 25 esztendős magyar állampolgárságú védő, Jovetic Aleksandar az elmúlt szezonban a Csongrád megyei I. osztályban szereplő Makóban futballozott, a 19 éves Nagy Krisztián pedig a Rákóczi saját nevelésű játékosa, de az elmúlt idényben az NB III-as Nagyatádban szerepelt.

A klub honlapja arról is beszámolt, hogy – ahogyan azt már korábban előrejeleztük –, a 20 esztendős, korábban a spanyol Mallorca utánpótlásában is megforduló Karacs Roland is a Rákóczinál futballozik az ősszel.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KAPOSVÁRNÁL
Érkezők: Karacs Roland (BKV Előre), Vadas Zalán (BKV Előre - kölcsönből vissza), Zsdrál Miroszláv (PMFC), Jovetic Aleksandar (Makó), Kovács Tamás (Kozármisleny – kölcsönbe), Kiss Márton (Kozármisleny), Nagy Krisztián (Nagyatád), Somodi Bence (Puskás Akadémia)
Távozott/távozhat: Antal Botond (Diósgyőri VTK), Balázs Benjámin (Vitória Guimaraes – Portugália), Bőle Lukács (Iasi – Románia), Andrei Coroian (román, ?), Drazsen Okuka (szerb, DVTK?), Lebbihi Badis (francia, ?) Luca Dominic (horvát, ?), Armand Ken Ella (kameruni, Karpati Lviv – Ukrajna, kölcsönből vissza), Dragos Firtulescu (román, ?), Andrei Florean (román, ?), Tarmo Kink (észt, ?), Lucas (brazil, Boavista – Portugália), Pierre Emanuel „Pieter” Mbemba (belga-kongói, ?), Landry Mulemo (belga-kongói, ?), Khaly Iyane Thiam (MTK), Safet Jahic (szlovén, ?), Jammeh Haruna (gambiai, ?), Luka Dominic (horvát, ?), Szántó Mihály, Zámbori Dániel (mindkettő Békéscsaba)
Kiszemeltek: Petrók Viktor (Kozármisleny)
Legfrissebb hírek

Osváth Attila a Ferencvárosban folytatja pályafutását – hivatalos

Labdarúgó NB I
12 órája

ZTE: eladják a brazil légióst, Baktinak is van kérője – NS-infó

Labdarúgó NB I
20 órája

Távoztak a gambiai légiósok az NB II-es Szegedtől

Labdarúgó NB II
2026.02.04. 18:18

U-válogatott védekező középpályást vett kölcsön a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.02.04. 15:36

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
2026.02.03. 09:15

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 15:19

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26
Ezek is érdekelhetik