NB II: a város 1920 forintos ajánlatot tett a ZTE megvételére

MTI MTIMTI MTI
2014.02.05. 18:05
A zalaegerszegi önkormányzat vezetése ajánlatot tett a labdarúgó NB II-ben szereplő ZTE FC többségi tulajdonosának a klub megvásárlására vonatkozóan.

Gyutai Csaba polgármester az MTI-nek szerdán azt mondta, jelképes, a futballcsapat megalakulásának évére utaló, 1920 forintos ajánlatot tettek Nagy Ferencnek, akitől péntekig várnak választ.

„Az egyesületnél jelentős tartozás halmozódott fel, sürgős intézkedésekre, és nagyjából 300 millió forintra van szükség ahhoz, hogy rendezni tudjuk a helyzetet” – jelentette ki a városvezető.
Gyutai kitért rá, hogy csütörtökön elfogadhatják a település költségvetését, ebben pedig szerepel egy gyorssegély a futballklubnak, ami azonban csak kis mértékben jelenthet segítséget.

„Az adósságok végleges rendezésére az lehet a megoldás, ha a ZTE-t egy száz százalékban önkormányzati tulajdonú kft. üzemelteti, s hitelt vesz fel, ehhez azonban állami garanciavállalás és közbeszerzési eljárás is szükséges” – mondta a polgármester, aki azt is jelezte, ha Nagy Ferenc elfogadja a városvezetés ajánlatát, akkor a jövő héten rendkívüli közgyűlésen döntenek a további lépésekről. Hozzátette, a ZTE megmentéséhez a helyiek összefogására, valamint a Magyar Labdarúgó Szövetség támogatására is szükség lesz.

Hangsúlyozta, a klubnál újra kell építeni a szponzori kapcsolatokat, a közönséggel való viszonyt, s a legfőbb hangsúlyt az utánpótlás-nevelésre kell helyezni.

„A ZTE egy érték, egy márka és egy jelkép is egyben, amelyet nem hagyhatunk veszni – mondta Gyutai Csaba. – Az pedig végképp nem működhet, hogy a szurkolók és a klubvezetés között folyamatos legyen az ellentét.”

Legfrissebb hírek

Csonka András: Esélyesek vagyunk, és a továbbjutást várják a csapattól

Labdarúgó NB I
2026.03.04. 09:44

Zalaegerszegről érkezett védő Kazincbarcikára

Labdarúgó NB I
2026.02.12. 14:24

Huszti András Romániában folytatja pályafutását – NS-infó

Légiósok
2026.02.05. 13:44

A Budapest Honvéd labdarúgócsapata a következő idénytől ismét Kispest-Honvéd FC néven indul

Labdarúgó NB II
2026.01.23. 20:29

Németországi érkezők Újpesten, Bognár nélkül kezdi meg a tavaszt az MTK

Labdarúgó NB I
2026.01.21. 17:01

Boér Gábor: Sikerült egy olyan keretet kialakítani, amit három hete nem hittem, de aláírtam volna

Labdarúgó NB II
2025.07.10. 10:56

Pintér Attila: Ha úgy látja a vezetőség, hogy én vagyok az akadály, akkor megteszem, amit meg kell tenni

Labdarúgó NB II
2025.04.21. 19:14

Varju Benedek: Jó visszajelzés nekem a szerződéshosszabbítás

Labdarúgó NB I
2025.04.06. 11:26
Ezek is érdekelhetik