NB III: MTK-nevelést igazolt Détári a Felsőtárkányhoz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.01.17. 10:27
Megvan a labdarúgó NB III Keleti csoportjában szereplő Felsőtárkány első téli szerzeménye: Détári Lajos szakmai igazgató az MTK-nevelésű Nagy Tamással erősítette meg a keretet. Détári elmondta, három-négy érkezővel számolnak, a cél a dobogós helyek valamelyikének megszerzése.

„Igyekszünk minél előbb kialakítani azt az állományt, amely alkalmas lehet céljaink elérésére. Minden játékossal szeretnék asztalhoz ülni, s tisztázni az elvárásokat. Ez már igazán az én csapatom lehet, a vezetőktől szabad kezet kaptam a keret kialakítására – idézi Détári Lajost a heol.hu. – Minden csapatrészbe elkél az új labdarúgó, ezért a tervek szerint három-négy érkezővel számolunk. Az első »fecske« a 24 esztendős csatár, Nagy Tamás, aki MTK-nevelés, de legutóbb Ebesen szerepelt. Fizikailag is javulnunk kell, s kialakítani olyan hadrendeket, amelyeket alkalmazva sikeresek lehetünk. Az előttünk álló másfél hónapot erre áldozzuk.”Détári Lajost a heol.hu. – Minden csapatrészbe elkél az új labdarúgó, ezért a tervek szerint három-négy érkezővel számolunk. Az első »fecske« a 24 esztendős csatár, Nagy Tamás, aki MTK-nevelés, de legutóbb Ebesen szerepelt. Fizikailag is javulnunk kell, s kialakítani olyan hadrendeket, amelyeket alkalmazva sikeresek lehetünk. Az előttünk álló másfél hónapot erre áldozzuk.”

„Az ősszel jó pár pontot engedett el a csapat, de ezen már kár rágódni. Ha az igazolások az elképzeléseinknek megfelelően alakulnak, megfelelő felkészüléssel a hátunk mögött reményeim szerint sikerül olyan eredményeket elérni, amely a tavaszi erősorrendben a legjobb három csapat közé emelhet minket” – mondta a tavaszra kitűzött célokkal kapcsolatban a Felsőtárkány szakmai igazgatója.

Legfrissebb hírek

Új szerződést kínáltak neki, mégis távozik az albán védő Nyíregyházáról

Labdarúgó NB I
18 órája

NB II: sok távozó a DVTK-nál, a Vidinél, Csákváron és Kécskén, a Kecskemét már öt játékost szerződtetett – átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2026.06.12. 13:57

NB III: pénzbüntetést kapott a Haladás az utolsó bajnoki után

Labdarúgó NB II
2026.06.11. 19:05

A DVSC-től szerződtetett U-válogatott játékost a Vasas

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 12:25

Nyíregyháza: Muhamed Tijani visszatér Prágába – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 11:30

Közel az egyezség az Újpest és a Puskás Akadémia között – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 10:58

MTK: aláírásra várják a fél éve eladott kapust, Kenesei is visszatér – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 10:16

DVSC: megvan az egyezség a Feyenoorddal, érkezik az U-válogatott játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 09:36
Ezek is érdekelhetik