NB II: korábbi válogatott csatár írt alá a Vasashoz

2014.01.24. 15:58
Másfél éves szerződést kötött a labdarúgó NB II-ben szereplő Vasas a 36 éves Ferenczi Istvánnal. Ugyancsak a csapatot erősíti majd ebben az időszakban a korábbi ferencvárosi középpályás, Menyhárt Attila, míg Mohamed Remilivel és Tamás Lászlóval szóban egyeztek meg a vezetők – számolt be róla a Vasas honlapja.

„Ferenczi István és Menyhárt Attila pénteken írta alá szerződését, míg Remili Mohamed és Tamás László szerződésének aláírására várhatóan a következő napokban kerülhet sor. Ezzel a csapat kerete 18 fősre gyarapodott” – mondta a Vasas honlapjának Vancsa Miklós ügyvezető igazgató.

Ferenczi Istvánt értesüléseink szerint a szintén NB II-es Siófok is szerette volna megszerezni, de a csatár végül az angyalföldiek mellett döntött. A 36 esztendős támadó korábban már két alkalommal is erősítette a Vasast. 2004-ben 15 alkalommal lépett pályára a piros-kékek színeiben, és 8 gólt szerzett. Második alkalommal a 2010–2011-es szezonban 24-szer lépett pályára a Vasasban, és 11 gólt ért el.

A 29 éves jobb oldali szélső, Menyhárt Attila 21 évesen lett profi Vecsésen, majd futballozott Kecskeméten, a REAC-ban és a Ferencvárosban is, míg legutóbb a Siófok játékosa volt. 2013 decemberében közös megegyezéssel szerződést bontottak vele, így szabadon igazolhatóvá vált.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASASNÁL
Érkezők: Ferenczi István (Nagymegyer – MSK Vel'ky Meder, Szlovákia), Menyhárt Attila (szabadon igazolható, legutóbb Siófok)
Távozik/távozhat: Fabrício Lopes Alcantara (brazil, ?), Cleyton Coelho dos Santos „Boka” (brazil, ?), Horia Crisan (román, ?), Bastian Hohmann (német, ?), Shane Recklet (amerikai, ?), Tom Schulz (német, ?), Jacob Wilson (amerikai, ?), Zamostny Balázs (Újpest FC – kölcsönből vissza)
Kiszemeltek: Burányi Tamás (Schwandorf – Ausztria), Erős Ronald (Újpest FC), Fitos László (Gyirmót FC Győr), Füredi Ádám, Grúz Tamás (Szolnoki MÁV FC), Katona Máté (szabadon igazolható), Kálmán Tamás (Veszprém), Kovács Ádám (szabadon igazolható, legutóbb Nyíregyháza Spartacus, az ősszel Nyírbátor FC – kölcsönben), Murányi Ádám (Nagymegyer – MSK Vel'ky Meder, Szlovákia), Nagy Tamás (szabadon igazolható), Papucsek Barna (Puskás AFC), Piller József (szabadon igazolható, legutóbb Egri FC), Szélesi Zoltán (Újpest FC), Vég Bence (Kozármisleny), Tamás László (szabadon igazolható)
Legfrissebb hírek

Abszolút rekord! 40 millió euróért adtak el játékosokat a magyar klubok – a horvát és a román ligát is megelőzték

Labdarúgó NB I
2026.10.20. 17:12

A Csákvár korábbi szakvezetője vette át a Szeged-Csanád Grosics Akadémia irányítását

Labdarúgó NB II
2026.10.14. 17:37

A Paksi FC kétmillió eurós ajánlatot utasított vissza Szalai Józsefért – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.10.13. 12:28

Már nem Laczkó Zsolt a Szeged-Csanád Grosics Akadémia vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.10.13. 11:54

Korábbi válogatott futballistát igazolt az NB II-es Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2026.10.06. 20:27

Újabb fiatal érkezett a nigériai akadémiáról – ezúttal Debrecenbe

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 12:02

Élvonalbeli múlttal rendelkező játékosok érkeztek az NB III-as DEAC-hoz

Labdarúgó NB II
2026.10.02. 16:21

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55