NB II: két volt Vasas-játékos ismét a kerettel készül

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.21. 10:39
Hétfőn elkezdődtek a szerződést előkészítő tárgyalások a próbajátékon lévő futballistákkal a Vasas NB II-es labdarúgócsapatánál – adta hírül a vasassc.hu  Az együttessel készül két korábbi angyalföldi játékos, Nagy Tamás és Katona Máté is.

A fedett sátorban megtartott hétfői Vasas-edzés könnyített volt a szombati mérkőzés miatt. A gyakorláson megjelent Nagy Tamás a csapat korábbi játékosa is. A 26 éves, 176 centiméter magas, jobblábas csatár eddig összesen 35 mérkőzést játszott az élvonalban, s 3 gólt szerzett. A Vasast a 2006-2007-es NB I-es idényben erősítette. 17 mérkőzésen játszott, összesen 659 percet, és két gólt szerzett. Legutóbb 2013. június 28-tól Ausztráliában focizott négy hónapot.

A Vasas hétfői edzésén elsősorban nyújtó, feszítő gyakorlatokat végeztek játékosaink és az edzést lezáró futás sem volt annyira intenzív – olvasható a vasassc.hu-n.

A Nemzeti Sport Online értesülései szerint a csapathoz csatlakozik a korábban ugyancsak a Vasasban futballozó, múlt héten Pécsen próbálkozó, de ott szerződést nem kapó védő, Katona Máté is.

Vancsa Miklós ügyvezető igazgató a vasassc.hu érdeklődésére elmondta: a próbajátékosok egy részével már elkezdte a tárgyalásokat szerződtetésük részleteiről. Kiemelte, hogy neveket szándékosan nem mond, de amint sikerül valakivel megegyezni és a szerződést is aláírták az érintett felek, azt természetesen azonnal nyilvánosságra hozza.

Vancsa Miklós reményét fejezte ki, hogy kedden-szerdán már tisztábban látunk, ki lehet és ki nem a Vasas játékosa, sőt azt szeretné, ha már ezen a héten jó pár játékossal hivatalosan is gyarapodna a keret.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASASNÁL
Érkezők:
Távozik/távozhat: Fabrício Lopes Alcantara (brazil, ?), Cleyton Coelho dos Santos „Boka” (brazil, ?), Horia Crisan (román, ?), Bastian Hohmann (német, ?), Shane Recklet (amerikai, ?), Remili Mohamed (?), Tom Schulz (német, ?), Jacob Wilson (amerikai, ?), Zamostny Balázs (Újpest – kölcsönből vissza)
Kiszemeltek: Burányi Tamás (Schwandorf – Ausztria), Erős Ronald (Újpest FC), Ferenczi István (Nagymegyer – MSK Vel'ky Meder, Szlovákia), Fitos László (Gyirmót), Füredi Ádám, Grúz Tamás (Szolnoki MÁV FC), Katona Máté (szabadon igazolható), Kálmán Tamás (Veszprém), Kenesei Krisztián (Lombard Pápa), Kovács Ádám (legutóbb Nyírbátor), Murányi Ádám (Nagymegyer – MSK Vel'ky Meder, Szlovákia), Nagy Tamás (szabadon igazolható), Papucsek Barna (Puskás AFC), Piller József (legutóbb Egri FC),Rajczi Péter (Kecskeméti TE), Szélesi Zoltán (Újpest FC), Vég Bence (Kozármisleny)

Legfrissebb hírek

A Ferencváros dolgozik Lisztes kölcsönvételén – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.31. 11:45

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 16:58

Távozott a Kisvárda szerb támadója

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 14:56

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 13:00

Légiósok: lengyel klub jelentkezett be a magyar szélsőért

Légiósok
2025.07.30. 09:16

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
2025.07.29. 11:27

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 08:05

Ismét légiósnak állhat a Salzburgban nevelkedő középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 15:49
Ezek is érdekelhetik