Átigazolás: korábbi FTC-sztár érkezhet a Stécéhez

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.05. 09:12
A 18 esztendős montenegrói utánpótlás-válogatott hátvéd, Adrian Rudovic és a legutóbb az olasz harmadik ligában szereplő Ferdinando Regga mellett a korábbi FTC- és Dunaferr-játékos, Marek Penksa is csatlakozhat a Nógrád megyei I. osztályú bajnokságban szereplő Salgótarjáni BTC keretéhez – számolt be a nogradifoci.hu.

A 40 éves Marek Penksa a játékengedéllyel kapcsolatos problémák miatt nem léphetett még pályára az SBTC színeiben, pedig a vezetők már ősszel megegyeztek a rutinos labdarúgóval. A szlovák játékos Magyarországon először a Dunaferr színeiben lépett pályára a 2000-2001-es szezonban, majd két esztendő elteltével a Ferencvároshoz igazolt, amellyel bajnoki címet és kupagyőzelmet ünnepelhetett. Legutóbbi klubja a szlovák Tatran Presov volt.

Penksán kívül két másik légiós is erősíthetni a Nógrád-megyeieket tavasszal: a 18 esztendős montenegrói utánpótlás-válogatott hátvéd, Adrian Rudovic legutóbb a montenegrói első osztályban szereplő FK Mornarban futballozott, míg Ferdinando Regga az olasz harmadik ligában szereplő Anconaban játszott. Rajtuk kívül a vezetők tárgyalnak három, korábban Mezőkövesden szerepelt labdarúgóval is.

A Salgótarján a Nógrád megyei I. osztályú bajnokság 2. helyén áll, hátránya öt pont az éllovas Somos SE-vel szemben. Érdekesség, hogy az SBTC vezetőedzője a korábbi újpesti védő, Tamási Zoltán, a csapatban pedig az ősszel három mérkőzésen pályára lépett (és ezeken két gólt szerzett) az egykori újpesti kedvenc, a jelenlegi diósgyőri sportigazgató, Kovács Zoltán is.

A Salgótarjánnak nagy tervei vannak a jövőre nézve, a csapat szeretne legalább az NB II-ig menetelni, és ehhez az anyagi feltételek Sólyom Sándor tulajdonos szerepvállalása révén adottak is. A klub együttműködési megállapodást kötött a szintén a Nógrád megyei I. osztályban szereplő, és a bajnokságban jelenleg éppen a tarjáni csapatot megelőző Somoskőújfaluval, hiszen a tarjániak szeretnék, ha a szomszéd település csapata is feljebb lépne, és a harmadosztályban szerepelne a jövőben.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
8 órája

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
12 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
19 órája

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

A mérkőzés szünetében bemutatták, Arne Maier immár az Újpest játékosa

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 22:51

Tapasztalt Bundesliga-középpályás érkezik Újpestre – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 12:31

Tajti Mátyás távozott Újpestről – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.30. 23:21

Próbajátékosok sora a ZTE-nél, eladhatják az egyik brazilt

Labdarúgó NB II
2026.01.30. 17:13
Ezek is érdekelhetik