NB II: Balogh Balázs a Vasas helyett Vietnamot választotta

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.10.22. 09:21
Mégsem a másodosztályban szereplő Vasas labdarúgócsapatában folytatja pályafutását Balogh Balázs, a 31 éves védő Vietnamban az élvonalbeli Vissai Ninh Binh légiósa lesz – adta hírül az angyalföldi klub honlapja.

„Először is köszönettel tartozom a Vasas vezetőinek, edzőinek, hogy a nyáron befogadtak, és megadták a lehetőséget, hogy csapatukkal közösen készülhessek – mondta Balogh Balázs. – Bár már belekóstoltam a légiós életbe, hiszen néhány hónap erejéig Kínában, majd három éven keresztül Finnországban játszottam, azért nem titkolom, van bennem feszültség. Ezúttal Vietnam lehet az új állomáshelyem. Elvileg mindenben megállapodtam már az első osztályú Vissai Ninh Binh együttesével, amely kupagyőztesként indulhat a decemberben rajtoló Ázsia Ligában, ám tisztában vagyok vele, akkor válik biztossá szerződésem, ha már aláírtam a kontraktust.”Balogh Balázs. – Bár már belekóstoltam a légiós életbe, hiszen néhány hónap erejéig Kínában, majd három éven keresztül Finnországban játszottam, azért nem titkolom, van bennem feszültség. Ezúttal Vietnam lehet az új állomáshelyem. Elvileg mindenben megállapodtam már az első osztályú Vissai Ninh Binh együttesével, amely kupagyőztesként indulhat a decemberben rajtoló Ázsia Ligában, ám tisztában vagyok vele, akkor válik biztossá szerződésem, ha már aláírtam a kontraktust.”

„Még a finn KuPS-ban játszottam, amellyel bajnoki és kupa ezüstöt is szereztünk, résztvehettünk az Európa Liga-selejtezőjében, amikor a Gaz Metan elleni meccsen kinézett magának a Ninh Binh edzője. Mivel Vietnamban rengeteg a magas, erős külföldi támadó, neki éppen ezért kimondottan hasonló felépítésű védőre van szüksége. Most éppen szünet van a tizenkét csapatos első osztályban, az új idény pedig decemberben kezdődik, így lesz időm beépülni az együttesbe.”

Balogh Balázs a REAC U21-es csapatával együtt – amely nemzetközi tornán vesz részt Vietnamban – Doha érintésével repül Saigonba, s reményei szerint csak jövőre, a bajnokság befejezése után tér haza.

Legfrissebb hírek

NB I: egy évvel hosszabbít a Paks rutinos középpályása

Labdarúgó NB I
14 órája

Baráth Botond: Kispesten már ünnepeltem bajnoki címet, most a Fáy utcában is szeretnék

Labdarúgó NB II
2026.05.10. 20:41

Feczkó Tamás szavait ki kellett sípolni, miután a játékosai „letámadták” – videó

Labdarúgó NB II
2026.05.04. 17:18

Markovits László: A család és az iskola után a sportklub a gyerekek harmadik otthona

Egyéb csapat
2026.02.10. 13:36

A Budapest Honvéd labdarúgócsapata a következő idénytől ismét Kispest-Honvéd FC néven indul

Labdarúgó NB II
2026.01.23. 20:29

Női röpi Extraliga: rangadót nyert a Békéscsaba, a „nagy” Vasas legyőzte a „kis” Vasast

Röplabda
2025.12.21. 17:27

Fél gőzzel is nyert a Vasas Balatonfüreden a női röplabda Extraligában

Röplabda
2025.10.12. 20:19

Boér Gábor: Sikerült egy olyan keretet kialakítani, amit három hete nem hittem, de aláírtam volna

Labdarúgó NB II
2025.07.10. 10:56
Ezek is érdekelhetik