NB III: Nyilas Elek lett a Szeged 2011 új edzője

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.06.28. 16:16
A Nemzeti Sport információi szerint a játékosként korábban a Ferencvárosban is futballozó Nyilas Elek lett a másodosztályból kieső Szeged 2011 vezetőedzője.

A sikertelenül megvívott két osztályozó mérkőzés után az NB III-ban induló Szeged 2011-nél Gálhidi György távozása után megüresedett a vezetőedzői poszt, amelyet a jövőben a 44 éves Nyilas Elek vesz át, míg segítője a 45 esztendős Kujundzsics Zoltán lesz.Nyilas Elek vesz át, míg segítője a 45 esztendős Kujundzsics Zoltán lesz.

Nyilas játékosként bajnok lett a Váccal és az FTC-vel, utóbbival szerepelt a Bajnokok Ligájában is. Kujundzsics védett a Videotonban, illetve dolgozott már Szegeden is mint kapustréner.

A hazai meccseit a nyártól Gyulán, a Grosics Akadémián játszó Szeged 2011 – 11 távozó labdarúgóról már korábban beszámoltunk – három új igazolást is bemutatott. Az Orosházától három évre aláíró 23 éves kapus, a szentesi származású Molnár F. Tamás, valamint az eddig is a klub kötelékébe tartozó két fiatal, a 20 éves védő, Farkas Márk és a 21 éves támadó, Gémes Bence egyaránt a jövőt jelenti a klubnál.

 

Legfrissebb hírek

NB III: a 41 éves támadó volt a nyerőember, fordított a Puskás Akadémia II

Labdarúgó NB II
2026.04.30. 18:38

Kisvárda: „A további változásokra várni kell – amíg nem tudjuk, mennyi pénzt kapunk az MLSZ-től”

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 16:02

MTK: játékoscsere is jöhet a DVTK-val; ezek a klubok figyelik Molnár Ádint – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 12:55

MTK: a Benfica is felfigyelt a 16 éves tehetségre

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 09:50

NB III: a 95. percben szerzett győztes gólt a Kisvárda Putnokon

Labdarúgó NB II
2026.04.26. 20:01

NB III: a Tatabánya idegenben nyerte meg a Dorog elleni rangadót

Labdarúgó NB II
2026.04.25. 22:10

Edzőváltás az NB III-as DEAC-nál, felmentették Urbin Pétert

Labdarúgó NB II
2026.04.24. 08:25

Edzőváltás történt az NB III-as Dunaújváros FC-nél

Labdarúgó NB II
2026.04.23. 06:45
Ezek is érdekelhetik