NB II: lemondott Brekk János, a Nyíregyháza vezetőedzője

2013.03.10. 13:10
A labdarúgó NB II Keleti csoportjában szereplő Nyíregyháza Spartacus hivatalos honlapján jelentette be, hogy a Mezőkövesd ellen elszenvedett 3–0-s vereséget követően Brekk János, a csapat vezetőedzője benyújtotta lemondását.

„Nagyon nehezen éltem meg a találkozót, ugyanúgy, mint a szurkolók, én is nagyon csalódott voltam. A csapat jó nevű játékosokból áll, ezért úgy érzem, új emberre van szükség, aki új impulzust tud adni nekik, és akkor sikeresebbek lehetünk” – nyilatkozta Brekk János a nyiregyhazaspartacus.hu-nak.Brekk János a nyiregyhazaspartacus.hu-nak.

A szakmai vezető döntését a klub vezetése is elfogadta, az új edző személyéről még nem született döntés.

„Ezeket a labdarúgókat én hoztam ide, talán túlzottan is kötődök hozzájuk, és egy keményebb kezű vezetőedző többet tud majd kihozni belőlük, így távozok a kispadról. Most úgy érzem, a legtöbbet akkor segíthetek szeretett klubomnak, ha hátralépek, hátha egy új tréner új lendületet ad majd” – zárta nyilatkozatát Brekk.

A Nyíregyháza az NB II Keleti csoportjának ötödik helyén áll, kilenc ponttal lemaradva az éllovas Békéscsaba mögött.

Legfrissebb hírek

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Temesvári Attila: Bódog Tamással a kispadon két-három ponttal többet szereztünk volna

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 14:22

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

Osztrák Kupa-győztes jobbhátvédet szerződtet a Nyíregyháza – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.09.16. 21:59

MK: kilenc gólt lőtt a Kisvárda Nagykozáron, Gödöllőn nyert a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.09.12. 17:47

Nyíregyháza: cseh támadóval tárgyal a klub – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.09.12. 10:20

Öt gól, két kapufa és egy piros lap – képekben a Vasas–Nyíregyháza bajnoki

Labdarúgó NB I
2026.09.04. 23:27

Kovácsréti duplázott volt csapata ellen, a Vasas fordulatos meccsen győzte le a Nyíregyházát

Labdarúgó NB I
2026.09.04. 20:22