NB II: Fitos után Ferenczi István sem kell a Gyirmótnak

Vágólapra másolva!
2013.01.18. 10:55
A Nemzeti Sport információi szerint a labdarúgó NB II Nyugati csoportjában szereplő Gyirmót FC Győr Ferenczi Istvánra sem számít a jövőben, így a rutinos támadó szabadon távozhat.

Mint beszámoltunk róla, a korábban a Ferencváros és a Szolnoki MÁV alkalmazásában álló Fitos Lászlót is szabadlistára tette a klub, sőt Csank János vezetőedző a korábban a magyar válogatottban is szereplő Ferenczire sem számít.Mint beszámoltunk róla, a korábban a Ferencváros és a Szolnoki MÁV alkalmazásában álló Fitos Lászlót is szabadlistára tette a klub, sőt Csank János vezetőedző a korábban a magyar válogatottban is szereplő Ferenczire sem számít.

Az FTC, a Vasas és a Debrecen mellett – többek között – Angliában is megforduló csatár szerződése a nyárig szól, de most szabadon távozhat.

Mint ismert, a gyirmóti keretből minden bizonnyal kölcsönbe távozik Nagy László és Horváth Rudolf is. Molnár Balázs és Szabó Csaba térdsérülés miatt nem tudta megkezdeni a felkészülést a csapattal.

A Gyirmót február harmadikától a horvátországi Novigradban edzőtáborozik, és eközben négy nemzetközi mérkőzést is játszik. Első edzőmeccsét az osztrák Admira Wacker ellen, idegenben, január 19-én vívja az együttes.

Legfrissebb hírek

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
7 órája

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
21 órája

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:19

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

A mérkőzés szünetében bemutatták, Arne Maier immár az Újpest játékosa

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 22:51

Tapasztalt Bundesliga-középpályás érkezik Újpestre – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 12:31

Tajti Mátyás távozott Újpestről – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.30. 23:21
Ezek is érdekelhetik