Átment a Makón a palotai henger

Vágólapra másolva!
2010.03.21. 18:23
Hét gólt szerzett a REAC Makón a labdarúgó NB II 18. fordulójának vasárnapi játéknapján, diadalának köszönhetően a harmadik helyen áll a Keleti csoportban. A forduló után keleten a DVSC-DEAC vezet (a feljutó helyen a Szolnok áll), nyugaton a Gyirmót magabiztosnak tűnő előnnyel nézhet vissza.

Erre azért senki nem számított: hatalmas pofonba szaladt bele hazai pályán a Makó a REAC ellen. A makóiak eddig mindössze egyszer kaptak ki hazai pályán a bajnokságban, most viszont átment rajtuk a henger, de nagyon csúnyán.

A REAC-gólparádét a 21. percben Nyerges nyitotta, majd egy gólhelyzetben elkövetett szabálytalanságért Podonyit az öltözőbe küldte Iványi játékvezető.

A rákospalotaiak szünetig egy Torma-bombagóllal növelték előnyüket, majd a második 45 percben gyakorlatilag tetszés szerint érték el góljaikat a megfogyatkozott (és egyre inkább lelkesedését vesztő) makói gárda ellen.

A jól játszó REAC végül 7–1-nél állt meg – egyszerűen minden összejött ezen a napon a fővárosiaknak.

NB II
18. FORDULÓ
NYUGATI CSOPORT
GYŐRI ETO FC II–TATABÁNYA  2–0 (0–0)
Győr, 300 néző. Vezette: Kiss N. (Kovács Zoltán, Kepe Arnold)
GYŐR: Sánta A. – el-Araisi, Djordjevics (Bieder, a szünetben), Totadze (Dorogi, 70.), Vető – Dudás, Copa, Kiss M., Ganugrava (Lortkifanidze, 82.) – Pancsava, Dinjar. Edző: Klement István
TATABÁNYA: Németh V. 6 – Kollár 5, Mátyus 6, Forgács 5, Megyesi 5 – Szalai 5, Vass N. 5, Deme 6, Farkas V. 6 (Dombai –, 82.), Perez 6 – Farkas J. 5. Vezetőedző: P. Nagy László
Gólszerző: Farkas V. (öngól, 1–0) a 63., Dinjar (2–0) a 84. percben
MESTERMÉRLEG
Klement István: – „Mindig az a jó fiú aki nyer, …valami Amerika”
P. Nagy László: – A második félidő teljesítménye alapján teljesen megérdemelt a hazaiak győzelme.
 
KAPOSVÖLGYE VSC–BUDAÖRSI SC 2–1 (0–0)
Nagyberki, 200 néző. Vezette: Fajkusz (Kormányos II G., Kulman)
KAPOSVÖLGYE: Strublics – Szabó Sz., Kerekes I., Vaskó J., Fellai – Petrazzi, Drummond (Fodor T., 88.), Koller K., Huzmi – Ivusza (Iván, 27.), Horváth Gy. (Kovács P., 86.). Vezetőedző: Horváth Lajos
BUDAÖRS: Kozma T. – Pleván, Trampler, Végh A., Mihályi – Sándor I. (Csillag, 85.), Csobánki, Hegedűs N., Farkas Á.. (Papp G., 72.) – Koós, Márkus (Schafranek, 72.). Vezetőedző: Lucsánszky Tamás
Gólszerző: Márkus (0–1) az 55., Koller K. (1–1) a 67., Koller K. (11-esből, 2–1) a 88. percben
Kiállítva: Csobánki (második sárga lap után) a 86. percben
MESTERMÉRLEG
Horváth Lajos: – Csapatunk nagy akarattal, nem kis szerencsével nyerte meg a mérkőzést.
Lucsánszky Tamás: — Nem érdemeltünk vereséget.
 
ZTE II–HÉVIZ FC 3–0 (2–0)
Zalaegerszeg, műfüves pálya, 700 néző. Vezette: Ákos (Gyűrűsi, Mohos)
ZTE II: Pogacsics – Turcsik, Kovács G., Péter, Kocsis A. – Polareczki, Horváth I A., Barna (Tróbert, 85.), Petneházi (Hock, 70.) – Rajcomar (Vittman, 58.), Balázs Zs. Edző: Bán István
HÉVIZ: Miski – Gellér, Pomper, Kállai, Rácz I. – Csovics (Balogh L., 76.), Sipos Zs. (Páli N., a szünetben), Horváth II A., Markovics, Fritz (Marosvölgyi, a szünetben) – Kerek. Vezetőedző: Mihalecz István
Gólszerő: Polareczki (1–0) az 5., Rajcomar (2–0) a 40., Balázs Zs. (3–0) az 55. percben
MESTERMÉRLEG
Bán István: – Összességében megérdemelten nyertünk, mert jó teljesítmény nyújtottunk. Fontos pontokat szereztünk.
Mihalecz István: – Hat kiválóan felkészített játékos játszott vissza ellenfelünknél. Háromból két gólnál ráadásul mi adtuk a gólpasszt, ami alacsonyabb osztályban sem megengedett.
 
KELETI CSOPORT
MAKÓ FC–REAC 1–7 (0–2)
Makó, 500 néző. Vezette: Iványi Z. (Szpisják, Medovarszki)
MAKÓ: Czirbus – Podonyi, Dálnaki, Tóth I., Szamosszegi – Magyar, Puskás Cs., N’galle, Bány (Nagy A., 62.) – Schreiber (Csák, 53.), Maróti S. (Varga R., 62.). Vezetőedző: Kolozsvári János
REAC: Somogyi – Kovács B., Lipcsei R., Kovács II Z., Sallai B. (Dinka, 40.) – Dancs, Cseri, Jeremiás – Torma (Birtalan, 71.), Nyerges (Gamal, 80.), Pölöskey. Vezetőedző: Nagy Sándor
Gólszerző: Nyerges (0–1) a 20., Torma (0–2) a 36., Pölöskey (0–3) a 48., Pölöskey (0–4) a 63., Nyerges (0–5) a 66., Torma (0–6) a 68., Pölöskey (0–7) a 78., Csák (1–7) a 90. percben
Kiállítva: Podonyi (Cserit buktatta gólhelyzetben) a 28. percben
MESTERMÉRLEG
Kolozsvári János: – Minden csapat életében előfordul egyszer, hogy semmi sem jön össze.
Nagy Sándor: – Csak dicsérni tudom csapatom, hiszen Makón általában meg kell szenvedni a sikerért.
 
BKV ELŐRE SC–BAKTALÓRÁNTHÁZA VSC 3–1 (1–0)
Sport u., 100 néző. Vezette: Janitz (Hofbauer, Hima)
BKV ELŐRE: Tarczy – Nagy A., Baranyai N., Makrai, Mayer – Fazakas, Csopaki (Hammer, 88.), Csikós, Varga E. – Gajda (Faragó I., 66.), Török S. (Sebők I., 69.). Vezetőedző: Soós Imre
BAKTALÓRÁNTHÁZA: Nagy Z. – Vágó Z. (Molnár L., a szünetben), Deák T., Márkus, Lévai (Tolnai, 39.) – Zámbori, Rakóczi, Kozma J., Török I., Bodnár J. – Szabó R. Vezetőedző: Illés László
Gólszerző: Baranyai N. (1–0) a 22., Csopaki (2–0) a 46., Szabó R. (2–1) a 80., Makrai (3–1) a 90.percben
MESTERMÉRLEG
Soós Imre: – Vért izzadtunk a győzelemért, és csak a három ponttal lehetünk elégedettek, a játékkal nem.
Illés László: – Egy nyílt mérkőzésen fontos pillanatokban hibáztunk, míg a hazaiak egy ritkán látható szép gólt is rúgtak.
 
MEZŐKÖVESD-ZSÓRY SE–VECSÉSI FC 0–3 (0–1)
Mezőkövesd, 600 néző. V: Farkas Ádám (Fehér Gyula, Varga Gábor)
MEZŐKÖVESD: Tajti N. – Nagy P., Vámosi, Kaszás, Sivák – Hegedűs T., Vitelki, Haburcsák (Varga Z., 72.), Kasza (Ragó, 57.) – Bogdány (Surányi, 82.), Szabó V. Vezetőedző: Huszák Géza
VECSÉS: Vezér – Máj Z., Mboussi, Kiskapusi, Horváth Sz. – Menyhárt, Ködöböcz (Kiss K., 20.), Gulyás M. (Molnár V., 80.), Lannert – Dosso, Kormos (Mirceta, 65.). Vezetőedző: Horváth Ferenc
Gólszerző: Dosso (0–1) a 22., Menyhárt (0–2) a 49., Lannert (0–3) a 74. percben
MESTERMÉRLEG
Huszák Géza: – Van ilyen a labdarúgásban. Ez nem a mi napunk volt, rengeteg alapemberünk hiányzott, és nem sikerült megfelelően a pótlásuk.
Horváth Ferenc: – Elődöm, Herédi Attila edző munkája is benne van a győzelmünkben, hiszen egy hete vettem át az együttes irányítását.
 
MTK II–HAJDÚBÖSZÖRMÉNYI TE 0–1 (0–0)
Budafok, Promontor u., 100 néző. Vezette: Radványi (Szalai D., Galán)
MTK II: Szántai – Hajdu, Kornis, Kelemen, Hauser – Kákonyi, Nikházi, Gál, Szabó Á. (Csiki, 60.)  – Tischler (Forró Gy., 60.), Pál Sz. Edző: Cseh András
HAJDÚBÖSZÖRMÉNY: Bákonyi – Kerek, Frida, Szilágyi K., Hortó – Nagy D. (Simtchatcha, 62.), Bellon, Kiss L. (Kolbe, 75.), Arnóczki, Lovas – Fekete G. (Balás, 85.). Vezetőedző: Németh Károly
Gólszerző: Lovas (0–1) a 63. percben
Kiállítva: Kákonyi (a játékvezető megsértéséért) a 26., Pál Sz. (második sárga lap után) 75. percben
MESTERMÉRLEG
Cseh András: – A jövő héten mindenképpen megpróbálunk javítani.
Németh Károly: – Ellenfelünk fegyelmezetlenségei jó esélyt kínáltak a győzelemre, és mi élni tudtunk ezzel.
AZ ÁLLÁS – NYUGATI CSOPORT
1. Gyirmót SE17132230–12+18 41
2. BFC Siófok16111424–13+11 34
3. PMFC1692530–14+16 29
4. Kozármisleny SE1685329–15+14 29
5. FC Tatabánya1791733–23+10 28
6. FC Ajka1783627–29–2 27
7. Szigetszentmiklósi TK1766526–24+2 24
8. Győri ETO FC II1758427–20+7 23
9. Kaposvölgye VSC1763823–27–4 21
10. Budaörsi SC1754822–30–8 19
11. ZTE II1744919–26–7 16
12. Videoton-Puskás Akadémia1643919–25–6 15
13. Barcsi SC17431014–26–12 15
14. Budapest Honvéd II1736814–33–19 15
15. Hévíz FC16331014–34–20 12
AZ ÁLLÁS – KELETI CSOPORT
1. DVSC-DEAC16103330–12+18 33
2. Szolnoki MÁV FC1795326–17+9 32
3. REAC1694344–21+23 31
4. Dunakanyar-Vác1685328–21+7 29
5. MTK Budapest II1782738–30+8 26
6. Mezőkövesdi SE1674525–21+4 25
7. Makó FC1673627–29–2 24
8. Hajdúböszörményi TE1766519–15+4 24
9. Bőcs KSC1766523–22+1 24
10. Vecsési FC1664620–18+2 22
11. Békéscsaba Frühwald SE1753923–29–6 18
12. Restart-Ceglédi VSE1746728–34–6 18
13. BKV Előre SC1746722–29–7 18
14. Kazincbarcikai SC17341018–39–21 13
15. Baktalórántháza VSE*1631312–46–34 0
A Baktalórántházától 3 pont levonva.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik