Labdarúgó NB II: a másodosztályban is bevezetik a klublicencrendszert

www.mlsz.hu www.mlsz.huwww.mlsz.hu www.mlsz.hu
Vágólapra másolva!
2010.02.05. 18:45
Az MLSZ elnöksége a legutóbbi ülésén határozott arról, hogy az NB II-ben is bevezetik a hazai élvonalban már évek óta kötelező jelleggel működő klublicenc rendszert. A szövetség munkatársai tájékoztatót tartottak az érintett klubok képviselői részére, útmutatást adtak a március 12-ig benyújtandó licenckérelemmel kapcsolatban. Érdekesség: a licenceljárás mellett külön szabályozzák a stadionokkal kapcsolatos elvárásokat is.

Az MLSZ-ben megjelenteket Kovács István versenyigazgató tájékoztatta az NB II versenykiírásával kapcsolatos tudnivalókról, valamint a most bevezetésre kerülő klublicenccel kapcsolatos kérdésekről, majd a stadionok elvárt infrastruktúrális követelményeiről.

„A klublicencrendszer, valamint az új, egyértelműsített infrastruktúra szabályok bevezetésével a szövetség célja: segíteni az érintett klubokat abban, hogy egységes, a minimálisan elvárható követelményeknek megfelelő, de ezzel együtt korszerű feltételeket teremthessenek a játékosok, a média, illetve a szurkolók részére" – hangsúlyozta a versenyigazgató.

Az NB II-eseket érintő folyamat a nemzetközi (UEFA) és NB I-es licencek eljárásával együtt történik majd, ami azt jelenti, hogy a kérelmeket mindenkinek egységesen március 12-ig kell leadnia, ezt követi folyamatosan zajlik azok elbírálása, s a licencek kiadása, ennek legvégső határideje: május 31.

Legfrissebb hírek

A spanyol harmadosztályba igazolhat Mario Balotelli – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.31. 21:30

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.31. 10:05

Kl-selejtező: a fájó vereség után is optimisták a kassaiak, jön a visszavágó!

Európa-konferencialiga
2025.07.31. 08:33

A Chelsea az Ajaxszal, Alexander Isak a Liverpoollal egyezett meg – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.30. 23:15

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

Megoszlott olvasóink véleménye a Dominik-névadásról

Magyar válogatott
2025.07.30. 11:19

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.29. 23:10

Szoboszlai-hatás? Évek óta a Dominik a legnépszerűbb fiúnév Magyarországon

Magyar válogatott
2025.07.29. 15:12
Ezek is érdekelhetik