Ferencváros: eddig teljesültek Balog előzetes célkitűzései

2009.05.05. 09:12
Balog Zoltán, a Ferencváros rutinos hátvédje a 100%Fradinak elmondta, hogy egyelőre úgy néz ki, teljesülnek a korábbi célkitűzései. Úgy érzi, jó formában van, és nem tagadja, Dragóner Attila kiválása után neki kell betöltenie a vezérszerepet.
„Bajnokok még nem vagyunk, sőt lehet, hogy még a hétvégén sem leszünk, de a magam részéről ezt nem is bánnám. Jobb szeretném, ha két hét múlva, hazai pályán ünnepelhetnénk. Én annak örülök, hogy az eddigi célom teljesült. Azt mondtam korábban a 100%Fradiban, hogy szeretném, ha a védelmünk tavasszal kevesebb gólt kapna, mint az ősszel. Most négynél járunk, ősszel pedig 11-et kaptunk, úgyhogy jó úton járunk. Én magam igyekeztem nagyon optimistán hozzáállni az elvárásokhoz. Több meccs előtt hallottuk, hogy ez most nehéz lesz, nagyon kell összpontosítani, és a többi. Ez nyilván így van, de próbáltam arra gondolni, hogy annak idején a válogatottban Cissé vagy éppen Gudjohnsen ellen is sikerült megoldani a kitűzött feladatot, tehát akkor most valóban kell-e annyira tartani az NB II-es támadóktól?! Ebben egy csepp nagyképűség sincs a részemről, legalábbis nem szeretném, ha így érződne, de igyekeztem végig a helyén kezelni a dolgokat” – mondta Balog.
Legfrissebb hírek

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Sós Bence: Ha bemegy a harmadik, nyerünk Soroksáron

Labdarúgó NB II
2026.09.22. 14:36

Az utolsó pillanatokban mentett pontot a listavezető Soroksár

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 20:42

Egy pontot Karcagról is elvitt a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:56

Emberhátrányban is gólt szerzett, győzött a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:48

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Hiába Bozó fantasztikus bravúrjai, továbbra sincs idegenben szerzett pontja a Csákvárnak

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 19:00

Bombagól biztosította be a DVTK első 2026-os hazai bajnoki sikerét

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:52