NB II: Makón marad Gévay Zsolt, Japa Mosonmagyaróváron

Vágólapra másolva!
2008.02.12. 22:57
A szezon végéig biztosan a Makó FC játékosa marad Gévay Zsolt. Az NB II Keleti csoportjában futballozó együttes 21 esztendős védője a horvát élvonalban szereplő Varteks Varazdinnál járt próbajátékon, ám a hosszas papírmunkák miatt szerződtetésére a nyáron térnek vissza a felek. Makón folytatja a 19 éves szerb középpályás, Stefan Sztojanovics.
A brazil Japa is kölcsönjátékosként érkezett Pápáról Mosonmagyaróvárra. A támadó középpályás Magyarországon korábban a Haladásban és Hévízen is futballozott, majd 2007 elején a brazil Caxias do Sul csapatától szerződött Pápára. Mivel a Lombardnál az előző évben nem kapott állandó játéklehetőséget, a klub a szezon végéig kölcsönadta a 27 esztendős légióst.Visszatért a Komlói Bányászhoz Schuszter Roland az NB III-as Szentlőrinctől. A belső védő játékos-edzőként irányítja az NB II Nyugati csoportjában szereplő csapatot.Próbajátékon vesz részt az Orosháza FC-nél Nikola Juric, az FC Tatabánya II horvát kapusa. Teljesítményével meggyőzte Belvon Attila edzőt, már csak a vezetőknek kell megegyezniük. Vélhetően visszatér Orosházára a román Ioan Lupsa, akinek az utóbbi fél évben nem volt csapata, így a bal oldali középpályás szabadon igazolható.
Legfrissebb hírek

A jó formában játszó FTC fogadja a rossz sorozatban lévő Ljubljanát a női kézi BL-ben

Kézilabda
2026.01.24. 07:33

Háfra Noémi hamarosan visszatérhet a pályára

Kézilabda
2026.01.18. 16:04

Női kézilabda El: Nagybányára látogat az MKC, német ellenfelet fogad az Esztergom

Kézilabda
2026.01.17. 11:57

A Győr 29 góllal megverte a Dunaújvárost a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.01.14. 18:18

Hiába Reichert 16 gólja, címvédőveréssel kezdett a Mosonmagyaróvár a női kézi El nyitányán

Kézilabda
2026.01.11. 17:37

A Mosonmagyaróvár hét góllal győzött a NEKA ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.12.19. 19:41

Gyermeket vár a Mosonmagyaróvár montenegrói válogatott átlövője

Kézilabda
2025.12.19. 14:17

Női kézilabda NB I: bolgár átlövőt igazolt a Mosonmagyaróvár – hivatalos

Kézilabda
2025.12.09. 10:25
Ezek is érdekelhetik