Etienne Amenyido: Éreztem, nem vagyok rossz, sikerülhet profivá válnom, de azt is, valószínűleg nem a Dortmund lesz a szintem
– Gól és két gólpassz – álomszerű hazai bemutatkozás. Pedig az első húsz percben inkább rémálomba illett, amit a Megyeri úti publikum átélhetett…
– Jól akartunk reagálni az első fordulóbeli vereségre, de az ivószünetig nem sikerült – ismerte el az Újpest korábbi német utánpótlás-válogatott, togói felnőttválogatott csatára, Etienne Amenyido. – Mindannyian éreztük, muszáj váltanunk, sokkal aktívabban, agresszívabban kell játszanunk, nem hagyhatjuk, hogy olyan könnyen átszaladjon rajtunk az ellenfél. Láthatóan mindenki elismerte a felelősségét, és a stábtól kapott utasítások, illetve az egymással váltott szavak eredményeként sikerült másképp folytatnunk a mérkőzést. Örülök, hogy betaláltam, és gólpasszokkal is segítettem a csapatot.
– Egy ideje már keres az Újpest egy támadót, aki a kapura igazán veszélyes. Ez a legfőbb erénye? Mert egy csatár esetében nem utolsó szempont.
– Azt hiszem, igen. Be tudom fejezni az akciókat, szeretem kiosztani az utolsó passzokat, meg tudom találni a labdával a társakat. Szeretem támadni a területet, úgy vélem, elég intelligens játékos vagyok, de nem az én személyem a lényeg, hanem a csapat eredményessége.
– Azt igyekszik a sportigazgató Dárdai Pál is elősegíteni – feltételezzük, ő győzte meg arról, hogy Újpestre szerződjön.
Igen, Pál keresett, sokat beszélgettünk, eljöttem Budapestre, megnéztem magamnak a várost és a klubot, ahol nagy szeretettel fogadtak, és miután sok mindent láttam és sok mindent megmutattak, úgy döntöttem, belevágok ebbe a kalandba. Más lehetőségeim is akadtak, de az Újpest részéről azt éreztem, kifejezetten engem akar, ez meggyőzött.
– Azt már az Újpest érdeklődése előtt, abban a pillanatban, hogy csapata, a Münster búcsúzott a Bundesliga másodosztályától, tudta, hogy klubot vált, és nem megy a harmadik ligába?
– Persze, azt mindjárt eldöntöttem. Ha az első idényem nem is sikerült olyan nagyon jól, a másodikban, ahogy a klubomban, a ligában is letettem a névjegyem. Nem feltétlenül csak a hat gólommal, legalább annyira a játékommal. Az volt bennem, hogy muszáj feljebb folytatnom.
– Eleve fentről kezdett – tizenhárom éves korában leigazolta a Dortmund. Elég jól mutat az ember önéletrajzában, hogy a Borussiában nevelkedett…
– A kisvárosom csapatával, a Bünder SV-val vettünk részt egy tornán, amelyen hét Bundesliga-csapat szerepelt, akkor szúrt ki a Dortmund. Meghívtak próbajátékra, leigazoltak. Mindent ott tanultam meg, azt is, milyen fiatalon kilépni a komfortzónádból. Különleges érzés a fekete-sárga mezt viselni, tizenhat éves koromtól ott is éltem a városban.
– Hogyan járt addig edzésre?
– Ingáztam. Százhatvan kilométert utaztam oda, aztán edzettem, majd százhatvanat vissza. Jó másfél órás út, mindennap kétszer tettem meg.
– Nem lehetett könnyű dolga a szüleinek.
– A klub küldött autót. Összeszedte az útba eső játékosokat, és együtt utaztunk.
– Ült önnel egy autóban olyan játékos, akiből aztán klasszis lett?
– Ha nem is ültem vele egy autóban, a korosztályos csapatokban együtt futballoztam például Christian Pulisickel. Az U17-be érkezett meg, egy évig csak edzett velünk, nem játszhatott meccseket, aztán pedig elég gyorsan profivá vált…
– Rögtön tudták, hogy különleges?
– Hogyne. Az atletikus képességeivel, a labdakezelésével, a technikai tudásával, a gyorsaságával, a robbanékonyságával egyaránt kiemelkedett.
– Önről mit gondoltak?
– Azt, hogy profivá válhatok. Én ezt nagyjából tizennyolc évesen hittem el, amikor az U19-es válogatottba is bekerültem.
– A német utánpótlás-nevelés híresen jó, min volt a hangsúly Dortmundban?
– Rengeteget foglalkoztunk a technika fejlesztésével, minél képzettebb játékost akartak belőlünk faragni, fontos volt, hogy mindkét lábbal ugyanannyit gyakoroljunk. Figyeltek az erősségeinkre, ha valamiben jó voltál, azt még tovább fejlesztették. A csapatszellem kialakítását is előtérbe helyezték, hogy minél inkább összekovácsolódjunk. Ahhoz, hogy profivá válj, mentálisan nagyon erősnek kell lenned, mert adódhatnak problémák. Az én karrierem is nehezen indult be.
– Amennyiben?
– A váltás az utánpótlásból a felnőttbe piszok nehéz. Az U19-ben megnyertünk mindent, mindig játszottam, aztán egyszer csak belépsz a felnőttek világába, és már nemigen vagy pályán, amit tudni kell kezelni. Nyomás is van rajtad, elvárják, hogy egy bizonyos szinten teljesíts, közben neked is megvannak az elképzeléseid, ami nem mindig egyezik a klub igényeivel. Vannak, akik ilyenkor feladják. Erősnek kell maradni, feláldozni bizonyos dolgokat a karrier oltárán, miközben az igazán jelentős konkurenciával is meg kell küzdened. Azt is megtanulod, hogy a futball biznisz, és egy-két évbe beletelik, mire rájössz, hogyan működik. Manapság sokan nagyon fiatalon nagyon sokat keresnek, s azt gondolják, a felnőttfutballban is megy majd minden, mint a karikacsapás, csak épp ez nem mindig van így. Elfogadni, hogy vannak a játéknak olyan velejárói, amelyeket nem tudsz kontrollálni, ugyancsak nehéz. Ám aki mentálisan erős, az túléli a megpróbáltatásokat, és megcsinálhatja a szerencséjét.
– Álmodott arról, hogy hétről hétre a dortmundi publikum előtt futballozhat?
– Persze. De realista vagyok, az ifiéveim végén is tudtam, mire vagyok képes, ismertem az erényeimet és a gyengéimet, azt éreztem, nem vagyok rossz, sikerülhet profivá válnom, de valószínűleg nem a Dortmund lesz a szintem. Azt is tudtam, sosem érem el azt a nívót, amit az ideálom, Thierry Henry. A FIFA-ban csak miatta játszottam az Arsenallal és a Barcelonával, néztem a meccseit, a róla készült felvételeket, próbáltam utánozni a mozdulatait, csak hát nem olyan könnyű.
– A sérülésekből visszatérni sem az, az ön pályafutását is végigkísérték a kisebb-nagyobb sérülések. Ha elkerülik…
– Nem érdekes, hogy „mi lett volna, ha”. Csak én tudom, mennyit töltöttem a konditeremben, miközben a társaim a gyepen tréningeztek. Ilyenkor pedig megint csak előkerül a futball mentális aspektusa. Ha hat hónapig nem vagy ott a csapattal, mert küzdesz a rehabilitációddal, el tudnak felejteni. Sok olyankor a nehéz nap, de minden élethelyzetből tanulsz, megkeményít a sok kihagyás. A lényeg, hogy egy pillanatra se add fel, melózz keményen a legnagyobb kínszenvedés közepette is. Fiatalon nincs az a sérülés, ami leteríthet, mindegyikből vissza lehet jönni. A lényeg, hogy higgy magadban.
– Vajon az Újpest-drukkerek hihetnek-e ebben a csapatban?
– Szerintem igen. Egyszerűen muszáj egyre jobbnak és jobbnak lennünk.
