Csóka Dániel: Köszönöm a Vasasnak, hogy bíztak bennem

„Igazságos döntetlen született, hiszen az első félidőben nekünk voltak nagyobb helyzeteink, még akkor is, ha emberhátrányban voltunk. A második félidőre jobban ránk jött a Győr, kétszer is hátrányba kerültünk, de kétszer is felálltunk” – értékelte a mérkőzést az angyalföldiek második egyenlítő góljának szerzője, Csóka Dániel.
Rajta kívül még a győriek második gólját szerző Huszár Marcell is megszólal az alábbi videóban, aki szintén úgy látja, „ez egy ilyen meccs volt, a Vasasnak is megvoltak a helyzetei, nekünk is. Ez most így jött ki, hogy döntetlen lett.”
LABDARÚGÓ NB I
1. FORDULÓ
VASAS FC–ETO FC 2–2 (0–0)
Budapest, Illovszky Rudolf Stadion, 3649 néző. Vezette: Csonka Bence
Gólszerző: Urblík J. (70.), Csóka D. (89.), ill. Gavrics (57. – 11-esből), Huszár (80.)
Kiállítva: Hej (29., Vasas)

Két játékosától is elköszönt a Vasas – hivatalos








