Augusztus első hétvégéjén indul a Magyar Kupa új idénye

I. SZ., MTII. SZ., MTI
2026.07.08. 12:30
null
Fotó: Árvai Károly
Augusztus első hétvégéjén indul az új idény a labdarúgó Mol Magyar Kupában.

A magyar szövetség honlapjának szerdai beszámolója szerint az elmúlt évekhez képest nem változott a lebonyolítási rendszer: az élvonalbeli és a másodosztályú klubok csak a 3. fordulóban csatlakoznak a mezőnyhöz. Összesen 172 csapat került fel a főtáblára, az első fordulóban 143 együttes lesz érdekelt.

Az első és a második kör sorsolását csütörtökön 10 órától rendezik.

Amennyiben a két összesorsolt csapat között osztálykülönbség van, az alacsonyabb osztályú lesz a pályaválasztó. A későbbiekben ez annyiban változik, hogy ha a két klub azonos szintű bajnoki osztályban szerepel, az lesz a házigazda, amely addig kevesebbszer játszott hazai környezetben. Ha így sem dönthető el a pályaválasztó kiléte, akkor a sorsoláson elsőnek kihúzott csapat adhat otthont a meccsnek.

A továbbjutás egy találkozón dől el, ha a rendes játékidő döntetlennel zárul, kétszer 15 perces hosszabbítás következik, ha azt követően sem születik döntés, akkor az a tizenegyespárbajra marad.

Az 1. forduló hivatalos játéknapja augusztus 1. és 2., a 2. fordulóé augusztus 22. és 23. A már az NB I-es és NB II-es csapatokat is felvonultató 3. köré szeptember 12. és 13.

A döntőt 2027. május 8-án, a Puskás Arénában rendezik.

 

Legfrissebb hírek

„A hátba csapás jobban fájt” – a lébényi ujjvisszarakás története

Labdarúgó NB II
2026.10.04. 10:14

Amatőr Kupa: ismét döntőben a címvédő, a TFSE-vel játszik a trófeáért

Labdarúgó NB I
2026.09.16. 16:12

Meccs közben rakta helyre csapattársa kificamodott ujját a Lébény játékosa – videó

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 17:31

Babos Bence: A ZTE-nél is csak a teljesítmény számít

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 10:25

Tóth András: Ezt azért nehéz megemészteni…

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 08:18

Egy NB I-es párharc a Magyar Kupában, a Ferencváros harmadosztályú csapatot kapott

Labdarúgó NB I
2026.09.14. 19:44

Az ETO, a ZTE és a Puskás Akadémia is könnyedén jutott tovább a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2026.09.13. 17:11

Az Újpest csak hosszabbítás után gyűrte le a Dorogot a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2026.09.13. 16:32