Bohdan Melnik: Szeretnénk újra átélni a győzelem érzését

A KISVÁRDÁBAN JÁTSZOTT eddigi 193 NB I-es fellépése közül tízszer lépett pályára a Diósgyőr ellen Bohdan Melnik – ő az egyedüli futballistája a szabolcsi klubnak, aki mind a hét élvonalbeli idényben szóhoz jutott. Amikor a középpályás egy évig a Fehérvár alkalmazottja volt, akkor a várdaiak az NB II-ben szerepeltek, a 29 éves ukrán-magyar játékos az előző két évadban mindkét klubjával átélte a kiesés keserű élményét, most viszont nem volt ilyen gondja csapatának. Nem úgy a DVTK-nak, amely az előző fordulóban a matematikai esélyét is elveszítette a bennmaradásra.

„Jó és rossz élményeim egyaránt vannak a Diósgyőr elleni mérkőzésekről, amelyek helyi szinten rangadónak számítanak, és mindig jó hangulatúak voltak – mondta Bohdan Melnik, amikor arra kértük, hogy elevenítse fel a szombati ellenfélhez köthető élményeit. – Az első NB I-es idényünkben, 2018–2019-ben nagy harcot vívtunk egymással a bennmaradásért, mindhárom meccs egy egyes döntetlenre végződött, és mindkét csapat megkapaszkodott az élvonalban. A következő évadban az első diósgyőri bajnoki elején elkövettem egy nagy hibát, amiből gólt kaptunk, és három egyes vereséget szenvedtünk.A hazai fellépésen gólt szereztem, amivel már kettő nullára vezettünk, ám a vége döntetlen lett, a szépítő találatot jelenlegi csapattársam, Molnár Gábor érte el. Aztán a bajnokság utolsó fordulójában a Miskolcon aratott győzelemmel vált biztossá az újbóli bennmaradásunk. A mostani bajnokságban egy-egy győzelem és döntetlen a mérlegünk a DVTK-val szemben, bízom az újabb sikerben, amivel megszakadna az öt forduló óta tartó nyeretlenségünk.”
Van abban azért veszély, hogy a Diósgyőr már a jövőt építi és a hátralévő három fordulóra kinevezett Takács Péter edző a hírek szerint a fiatal játékosok bevetését helyezi előtérbe?
„Komolyan kell vennünk a mérkőzést, már csak magunk miatt is, régen nyertünk, szeretnénk újra átélni ezt az élményt– felelte az összességében 220 élvonalbeli fellépésnél tartó játékos. – Várhatóan az ellenfél játékosai is motiváltak lesznek a kiesés ellenére is, de nekünk is az a tervünk, hogy a hátralévő három meccsen mindent megteszünk a minél szebb zárás érdekében. Az utóbbi időben több változás történt a csapatban, én is feltűntem több szerepkörben, legutóbb az eredetinek mondható posztomon, védekező középpályásként szerepeltem, de nincs kedvenc pozícióm, bárhol szívesen futballozom.”
NB I
31. FORDULÓ
14.30: Kisvárda Master Good–Diósgyőri VTK (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n és a Nemzeti Sportrádióban!
| AZ ÁLLÁS |
|
|
|
|
| ||
| 1. ETO FC | 30 | 18 | 8 | 4 | 59–29 | +30 | 62 |
| 2. Ferencvárosi TC | 30 | 18 | 5 | 7 | 57–31 | +26 | 59 |
| 3. Debreceni VSC | 30 | 13 | 10 | 7 | 46–34 | +12 | 49 |
| 4. Zalaegerszegi TE | 30 | 13 | 9 | 8 | 47–35 | +12 | 48 |
| 5. Paksi FC | 30 | 13 | 8 | 9 | 55–41 | +14 | 47 |
| 6. Újpest FC | 30 | 11 | 7 | 12 | 47–48 | –1 | 40 |
| 7. Kisvárda | 30 | 11 | 7 | 12 | 34–44 | –10 | 40 |
| 8. Puskás Akadémia | 30 | 11 | 6 | 13 | 36–40 | –4 | 39 |
| 9. MTK Budapest | 31 | 9 | 9 | 13 | 52–59 | –7 | 36 |
| 10. Nyíregyháza Spartacus | 30 | 9 | 8 | 13 | 42–53 | –11 | 35 |
| 11. Diósgyőri VTK | 30 | 5 | 10 | 15 | 36–57 | –21 | 25 |
| 12. Kazincbarcika | 31 | 5 | 3 | 23 | 27–67 | –40 | 18 |








