Ne essünk ki! – Dárdai Pál szerint ebben az idényben ez a fő cél Újpesten

K. Zs.K. Zs.
2026.02.13. 10:25
null
Dárdai Pál a Nyíregyháza elleni bajnokin (Fotó: Czinege Melinda)
Az idén ne essünk ki, a következő idényben a harmadik–hatodik helyet szeretném kitűzni célként, majd a harmadikban szeretném, ha benne lennénk az első háromban. Rövid távon ez is nagy dolog lenne, mert jelenleg még messze vagyunk attól, hogy az első helyről beszéljünk – többek között ezt mondja Dárdai Pál, az Újpest FC nemrégiben kinevezett sportigazgatója abban a jövő keddtől elérhető interjúban, amelyből pénteken rövid részletet osztott meg az M4 Sport.

„Nem egyszerű a történet, tizenkét játékosnak lejár a szerződése, motiválni kell őket, kevés az olyan fiatal, aki a klubból jön, és rátapos a rutinosak lábára” – érzékeltette a pillanatnyi helyzet nehézségét Dárdai Pál.

Az újpestiek sportigazgatója szerint miközben a háttérben már sok minden jól és családias atmoszférában működik, a szakmai munka összeállásához még sok időre van szükség.

„Nagyon pozitív Ratatics Péter és a MOL hozzáállása, de ahhoz, hogy egy csapat funkcionáljon, bele kell kényszeríteni egy olyan környezetbe, amire azt mondjuk, profi. Attól még messze vagyunk, de dolgozunk rajta. Nincs meg az első háromra játékosanyag, az összeszokottság, egy csomó minden nincs meg. Majd amikor összeállt, én is kimondom, hogy igen, ez a cél. Arról a kútról, amiben két métert ástunk, de tizenöt méter mélyen van víz, ne mondjuk, hogy este azzal oltjuk a szomjunkat” – fogalmazott Dárdai.

Elmesélte azt is: korábban azt mondta, majd akkor jön Újpestre, ha kész az új stadion, érkezését mégis előrehozta.

„Jelenleg nagyon nehéz körülmények vannak, de a célom az, hogy az új stadion úgy legyen tele családokkal, gyerekekkel, nagypapákkal, komoly szurkolótáborral, hogy közben legyen egy csapat, aminek van egy komoly gerince, amire büszkének lehet lenni és az első három helyért játszik. Ha ez megvan, akkor nekem sikerült a történetem. Mindenki tudja, milyen a sport, ez lehet rövidebb, lehet hosszabb is. Jelen állás szerint ez az első hat hét arra volt jó, hogy megismerkedtünk és biztos vagyok benne, a harmadik helyet nem fogjuk elérni.”

Az Újpest FC pillanatnyilag a tabella kilencedik helyén áll, előnye három pont a más kiesést jelentő pozícióban lévő DVTK előtt.

A Dárdai Pállal készült, több mint egyórás interjút a Sportemberek podcast legújabb, jövő hét kedden megjelenő adásában láthatják az m4sport.hu-n, valamint az M4 Sport YouTube-csatornáján.

EGY KIS ÍZELÍTŐ:

 

 

Legfrissebb hírek

Női labdarúgó NB I: újpesti siker Pécsen

Labdarúgó NB I
2026.09.25. 16:37

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.25. 12:11

Megtámadták Demjén Patrikot, súlyos sérülést szenvedett az MTK kapusa

Labdarúgó NB I
2026.09.25. 11:52

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 11:47

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Micsoda hétvége: parádés kapusteljesítmények és látványos gólok az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:53

Preisinger Sándor: Az könnyelmű, akiben nincs alázat és felelősségérzet

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:22

A hétvége bakija: ezzel a góllal győzte le az Újpest a ZTE-t a labdarúgó NB I-ben – videó

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:50