Katona Bálint sikeresebb folytatásban reménykedik: Szép emlékeim is vannak a lilákról!

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
2026.01.24. 08:21
null
Katona Bálintnak (jobbra) és a Szparinak is lendületesen kellene játszania az Újpest elleni bajnokin (Fotó: Czinege Melinda)
Kieső helyről várja az NB I tavaszi folytatását a Nyíregyháza Spartacus. Katona Bálinték minél előbb a vonal fölé akarnak kerülni, a Szpari támadója bizakodó a bennmaradást illetően.

Nehéz, de nem reménytelen helyzetből várja az NB I folytatását a Nyíregyháza Spartacus. A Szpari a 11., kieső helyen áll, hátránya négy pont a már bennmaradást jelentő pozícióhoz képest. Szombaton az Újpest ellen kezdheti el a pontok gyűjtését, a Ferencváros-nevelés Katona Bálintnak pedig egy kicsit különleges lesz a mérkőzés.

„Várjuk már a rajtot, főleg abban a helyzetben, amelyben most vagyunk, mert minél előbb szeretnénk elmozdulni a kiesőzónából – mondta lapunknak a Nyíregyháza 23 éves támadója. – Javítani akarunk, győzelmeket és pontokat szerezni, amivel feljebb lépnénk a tabellán. Bizakodó vagyok, ami a bennmaradást illeti. A téli felkészülésünkkel minden rendben volt, elvégeztük a munkát, következhetnek a tétmeccsek. Korábbi ferencvárosiként természetesen mindig különleges számomra az Újpest ellen játszani, de igyekszem nem túlpörögni, ugyanúgy készülök, mint bármelyik másik mérkőzésre. Vannak szép emlékeim a lila-fehérek elleni találkozókról, a legszebb az idegenbeli öt nullás győzelem, amikor két gólpasszt is adtam a Szusza Ferenc Stadionban.”

Újpesten jelentős változások történtek a télen, Dárdai Pál lett a sportigazgató, míg a vezetőedzői feladatokat immár Szélesi Zoltán látja el. A keretbe érkezett Bodnár Gergő, Krajcsovics Ábel, Fenyő Noah és Patrizio Stronati, míg a Nyíregyháza Spartacushoz a kölcsönből visszatérők mellett Marko Kvasina, Meldin Dreskovics, Muhamed Tijani csatlakozott.

„A liláknak nyilván időre van még szükségük, hogy összeálljanak, de én nem velük, hanem saját magunkkal foglalkozom. Biztosan mindkét csapat tisztességesen felkészül a másikból, színvonalas mérkőzést várok. Apróságok dönthetnek, fontos, ki milyen napot fog ki. Az biztos, hogy a jó rajt lökést adhat a folytatásra.”

LABDARÚGÓ NB I
19. FORDULÓ
Szombat
12.30: Nyíregyháza Spartacus FC–Újpest FC (Tv: M4 Sport, Nemzeti Sportrádió) – élőben az NSO-n!
15.00: Kisvárda Master Good–MTK Budapest (Tv: M4 Sport, Nemzeti Sportrádió) – élőben az NSO-n!
19.45: Puskás Akadémia FC–Paksi FC (Tv: M4 Sport, Nemzeti Sportrádió) – élőben az NSO-n!
Vasárnap
13.00: Debreceni VSC–Diósgyőri VTK (Tv: M4 Sport, Nemzeti Sportrádió) – élőben az NSO-n!
15.00: Kolorcity Kazincbarcika SC–Zalaegerszegi TE FC, Miskolc (Tv: M4 Sport+, Nemzeti Sportrádió) – élőben az NSO-n!
18.15: Ferencvárosi TC–ETO FC (Tv: M4 Sport, Nemzeti Sportrádió) – élőben az NSO-n!

   
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
  1. ETO FC18105336–17+1935
  2. Ferencvárosi TC18104435–18+1734
  3. Paksi FC1896339–26+1333
  4. Debreceni VSC1894526–21+531
  5. Puskás Akadémia1884624–23+128
  6. Kisvárda1883722–29–727
  7. Zalaegerszegi TE1866629–26+324
  8. Újpest FC1864827–32–522
  9. MTK Budapest1863933–37–421
10. Diósgyőri VTK1846824–30–618
11. Nyíregyháza Spartacus18351019–34–1514
12. Kazincbarcika18321317–38–2111

 

 

Legfrissebb hírek

Kovács Mátyás csapattársa lehet Gruber Zsombor – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2 órája

„Tartom magam ahhoz, amit mondtam, és amiért kiállítottak” – négy mérkőzésre tiltották el Bódog Tamást

Labdarúgó NB I
2 órája

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

Labdarúgó NB I
Tegnap, 18:38

A 16 éves Somogyi Tamás álomrajtot vett az NB I-ben

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:00

A Szpari követelése: ne tiltsák el Temesvári Attilát!

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:39

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
Tegnap, 6:40

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 09:50