„A pici, aranyos, nagyon ügyes gyerekből lett egy érett futballista” – a Soroksár sportigazgatója a Nemzeti Sportrádióban

CS. M.CS. M.
2026.01.21. 20:24
Tóth Alexről korábbi klubjának sportigazgatója is elmondta a véleményét (Fotó: Getty Images)
A Soroksár sportigazgatójával, Szűcs Mihállyal Szabó Bence beszélgetett Tóth Alexről a Nemzeti Sportrádióban.

 

„Izgatottan vártuk, végül is melyik csapat szerződteti Tóth Alexet. Nagyon örülök neki, hogy végül a világ legerősebb bajnokságához csatlakozott, szinte biztos vagyok benne, hogy ott is, a Premier League ritmusához is gyorsan tud adaptálódni” – kezdte korábbi játékosáról Szűcs Mihály, a Soroksár sportigazgatója.  

„Nem érzem saját sikernek ezt semmiképpen, viszont abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy régóta ismerem, dolgoztam vele már a Fradi utánpótlásában is. A pici, aranyos, nagyon ügyes gyerekből lett egy érett futballista, de ebben nagyon sokaknak benne van a keze.”

„Nagyon fontos volt annak idején, hogy a Fradi meglátta benne ezt a tehetséget. Ez mind nem jött volna létre, ha nincs az Alex, aki ennyit dolgozott ezért, az álmaiért. Mindannyian nagyon hálásak vagyunk azért, hogy dolgozhattunk vele.”

 

 

 

 

Legfrissebb hírek

A Ferencváros 17 éves csatárral kötött szerződést

Labdarúgó NB I
16 órája

Vancsa Zalán: A feljutás eddig a legszebb pillanat a pályafutásomban

Légiósok
2026.06.10. 17:10

Törőcsik András, a magyar futball elveszett zsenije

Magyar válogatott
2026.06.10. 15:51

Gróf Dávid: Ez a fejezet lezárult, meglátjuk, merre visz az élet

Labdarúgó NB I
2026.06.10. 11:18

„A Méridánál nem ismertem senkit, se edzőt, se játékost, de aztán leesett, hogy ők sem ismerik egymást”

Légiósok
2026.06.09. 17:53

NB I: több játékost is igazolt az MTK, a Fraditól ketten távoztak– körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.09. 15:17

Népsport: amikor a Ferencvárosnak jó volt az egy pont…

Népsport
2026.06.09. 10:33

Ajánlatot kapott a Ferencváros Makreckisért – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.06.09. 10:15
Ezek is érdekelhetik