Tóth Alex meghosszabbította szerződését a Ferencvárossal – hivatalos

T. Z.T. Z.
2025.08.30. 17:36
null
Tóth Alex hosszabbított (Fotó: MTI/Hegedüs Róbert)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros szombaton délután hivatalos felületein jelentette be, hogy meghosszabbította a csapat középpályásának, Tóth Alexnek a szerződését.

A klub tájékoztatása szerint az FTC meghosszabbította a 19 éves középpályás szerződését. Arra nem tér ki a hivatalos közlemény, hogy Tóth Alex meddig írt alá a zöld-fehérekhez.

„Alex a saját nevelésű játékosunk és nagyon hosszú idő óta figyelhetjük az ő fejlődését és büszkék vagyunk, hogy közösen eddig mit tudtunk elérni, hogy hol tartunk most. Ezt természetesen szerettük volna egy olyan szerződéssel is alátámasztani, ami az ő értékrendjének megfelelő, amiért megdolgozott. Úgyhogy ezért is szerettük volna módosítani és hosszabbítani is a szerződését, ebben ő is és az ügynöke, Papp Bence is partnerek voltak, ez egy mintaszerű együttműködés, mind szakmai, mind emberi szinten is, amire büszkék vagyunk, és tovább szeretnénk menni ezen az úton, tudva természetesen, hogy Alex fejlődésében nem a Fradi lesz utolsó csapat” – mondta a klubhonlapnak Hajnal Tamás, a Ferencváros sportigazgatója.

Tóth Alex egy honvédos kitérőt leszámítva az Ferencváros utánpótlásában nevelkedett, majd tartalékcsapatban és fiókcsapatban, a Soroksárban is megfordult. A 2022–2023-as idényben egy Debrecen elleni hazai bajnokin lépett pályára először az NB I-es csapatban. A fiatal középpályást azóta már Marco Rossi is behívta a magyar válogatottba, a Törökország elleni Nemzetek Ligája-rájátszás visszavágóján a Puskás Arénában debütált a nemzeti csapatban.

 

Legfrissebb hírek

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
12 órája

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
2026.09.25. 22:31

Új fejlemények Demjén Patrikról: több hónapos kihagyásra számíthat a kapus

Labdarúgó NB I
2026.09.25. 22:03

Izgalmas meccsen verte meg az FTC az Egert a kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.09.25. 19:49

Utóellenőrzést indít Fradiváros-ügyben a Belügyminisztérium

Labdarúgó NB I
2026.09.25. 18:28

Hős Zsombort megedzették az Ausztriában kapott pofonok

Labdarúgó NB I
2026.09.24. 10:13

Manhercz Krisztián: Ritka, hogy idény közben ilyen szintű csapattal gyakorolhatunk

Vízilabda
2026.09.23. 11:39

Nagy Antal úgy érzi, a Honvédnál valakinek nem áll jól a kezében a karmesteri pálca

Labdarúgó NB I
2026.09.23. 11:22