Dajka László: Szórakoztatni csak az tud, aki felszabadult

Azóta, hogy csaknem egy éve, tavaly augusztus közepén lemondott a Budafok vezetőedzői posztjáról, alig lehetett hallani valamit Dajka Lászlóról. Érdeklődésünkre elmondta, hogy szívesen ad interjút, de csak a lakásán, mert most nem tud szaladgálni, örül, ha a járókerettel eljut a fürdőszobáig – a jobb lába ugyanis a lábujjaitól csaknem a térdéig be van gipszelve.

– Mi történt?
– Másfél-két éve kezdett el fájni a bokám, kerestem az okát, jártam orvostól orvosig – válaszolta Dajka László. – Másfél éve foglalkozik a problémámmal a Honvéd korábbi, az Újpest jelenlegi csapatorvosa, dr. Lesták Péter, sokat köszönhetek neki. De három hónapja már elviselhetetlenné fokozódott a fájdalom. Nem maradt más választásom, mint a műtét. Kétfajta lehetőség között kellett döntenem. Az egyiket Magyarországon jóformán nem is ismerik, ez a bokaprotézis, egyetlen orvos csinál ilyet az országban, ő hat éve jött haza Németországból. De nehéz volt róla véleményeket gyűjteni, ráadásul hat és fél millió forintba került volna, miközben kiderült, hogy azzal sem lehet „ugrálni” utána, mert protézist csak egyszer lehet cserélni. Ettől kicsit megijedtem, és inkább a másikat választottam. Lesták doktor megnyerte az ügynek dr. Pajor Sándor bokaspecialistát, ők ketten csinálták a műtétet, ami másfél-két órás volt, rögzíteni kellett a részt, a majdnem teljesen lekopott porcrészt még le kellett tisztítani, és titáncsavarok segítségével össze kellett húzni a csontokat. Most az összecsontosodásra várunk, a fájdalom azzal majd teljesen megszűnik, de lehet, hogy valamelyest újra kell majd tanulnom járni, mert bizonyos bokamozgásból a csavarozás valamennyit elvesz. A Fiumei úti balesetin végezték a műtétet július 11-én, utána két napig kegyetlenül fájt. De két jó orvos kezében voltam, és bízom benne, hogy a legjobban tudok kijönni ebből. A hónap végén leveszik a gipszet, akkor lehet majd látni, mennyire indult meg a csontosodás, utána valószínűleg tépőzáras bokacsizmát kapok, a teljes gyógyulás három hónapot vesz igénybe.

– Tehát ezért hallani kevesebbet Dajka Lászlóról az utóbbi időben. Hiszen mindenhol sikeresen dolgozott az elmúlt években.
– Igen, hál' istennek jöttek az eredmények, mindenhol hozzá tudtam járulni a csapat aktuális célkitűzéséhez. Nyíregyházára két hónapra hívtak, meg kellett menteni az NB II-ben a csapatot a kieséstől. Meg volt beszélve, hogy Lucsánszky Tamás lesz utána az edző, de elvállaltam két hónapra is, mert szabolcsi származású vagyok, ha kell, megyek, segítek. Sikerült a bennmaradás. Utána vittek megmentőnek Kisvárdára, nulla ponttal állt újoncként a csapat, sikerült pillanatok alatt nyolc pontot szereznünk, ez jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy benn tudtunk maradni az első évben. Utána a Honvédnál Pisont István volt hivatalosan a vezetőedző, de mindent ketten csináltunk, mindenbe volt beleszólásom, ötödik helyen végeztünk, Magyar Kupát nyertünk, ennek ellenére mennünk kellett, mert jött Bódog Tamás. Utána következett a Budafok, amely kiesésre állt, felkértek. Az eredmény: nyolcadik hely. Sorra vertük az elöl álló csapatokat, de voltak olyan dolgok az öltözőben, amelyek nekem nem tetszettek, és amikor jött egy olyan eredmény, azonnal lemondtam. A Kazincbarcika elleni 0–5 – mindent kihagytunk, Erős Gáborék mindent berúgtak. Gellei Imre, Mezey György volt a mesterem, és engem úgy tanítottak, hogy hazai 0–5 után nem kell és nem is szabad magyarázkodni, le kell mondani.

– Nem bánta meg azóta?
– Nem, ezt így kellett csinálni. Büszke vagyok rá. Mondták páran, hogy ez Magyarországon nem divat, de nekem így kellett tennem. Annak ellenére, hogy Jakab János, a klub tiszteletbeli elnöke azt kérdezte: nem kellett volna ezt megbeszélni? Azt feleltem neki: ha megbeszéljük, ha nem, akkor is 0–5. Azóta pedig nem kerestem állást, mert tudtam, hogy a lábamat rendbe kell tenni, sántítva nem illik edzést vezetni még az NB III-ban sem. De most már túl vagyok a nehezén. 

– Vagyis hamarosan készen áll az új kihívásokra?
– Igen, de beláttam egy nagy tévedésemet: menedzserre van szükségem. Nekem soha nem volt ügynököm, de már tudom, hogy hibáztam ebben. Tudomásul kell venni, hogy ilyen világot élünk. Egy jó menedzsert, ha kivágnak az ajtón, visszamegy az ablakon. Téged képvisel a végtelenségig. Most elgondolkodom rajta, hogy felkérjek én is egy ügynököt. Lehet, hogy már nem én vagyok a menedzserek álma, anyagilag aligha velem járnak a legjobban, de nem vagyok még annyira idős, hogy ne akarjak a magyar futballban NB-s szinten, vagyis az első három osztály valamelyikében dolgozni. Nem akarok mindenáron vezetőedzői pozíciót, a tapasztalataimmal lehetnék szakmai igazgató vagy szakmai tanácsadó is. Remélem, fel tudok úgy gyógyulni, hogy tudjak még dolgozni a szakmában. Úgy gondolom, a legjobb korban vagyok ehhez, ilyenkor az ember már kevesebbet hibázik. Sok idő eltelt, de én most is az vagyok, aki voltam – legfeljebb egy kicsit tapasztaltabb.

– Milyen csomagot vesz, aki Dajka Lászlót választja?
– Az én edzői hitvallásom: élni és élni hagyni. Lefordítva a labdarúgás nyelvére, nálam ez azt jelenti, hogy én is szeretném jól érezni magam annál a csapatnál, ahol dolgozom. Hogy örömmel mehessek dolgozni. Szeretem a jó hangulatot. Nekem mindig az volt a meggyőződésem, hogy jó atmoszférát kell teremteni az öltözőben, de ahhoz kellenek eredmények is, amitől még inkább összekovácsolódik a társaság. Az élni hagyni pedig azt jelenti nálam, hogy természetesen az alaptaktikai dolgokat meg kell tanítani a játékosoknak, ezeket gyakorolni is kell heti egy-két napot, de én képtelen vagyok arra, hogy a játékosaimat hétfőtől péntekig taktikával traktáljam. Erre egyszerűen nem vagyok képes, mert az én tapasztalatom az – miközben minden tiszteletem a nagy taktikus edzőké –, hogy ezzel kinyírom a csapatot, s a végén már azt sem tudják, kinek hol kell állnia. A védekezésben aprólékosnak kell lenni, a szerkezetben mindenkinek tudnia kell, mi a feladata, viszont a támadóharmadban – támadó voltam én is, tudom, miről beszélek – az egy-két alapmozgáson túl, az én gondolkodásom szerint hagyni kell a játékost futballozni. Hagyni kell, hogy a futballista az egyéniségét belevigye, és élvezze a játékot. A futball a szórakoztatóipar része. Jól fizető szórakoztatóipar, ahol szórakoztatni csak az tud, aki felszabadult, és nem görcsöl. Nem baj, ha más nem így gondolja, nem vagyunk egyformák. Persze, ha egy tiédnél erősebb csapattal találkozol, úgysem tudod élvezni, mert rád erőlteti az akaratát a másik fél, így ezek persze kivételt jelentenek. De én nem bírom elviselni például, hogy a szélső támadóm egy az egyben van az ellenfél szélső védőjével, és visszafordul, hátrapasszol. Menjen neki, próbálja meg kicselezni, verje meg egy az egyben, és onnantól kezdve előnyben van a csapatunk. De azt is hozzá kell tennem, hogy ha a játékosom ötször nekimegy a védőnek, és négyszer nem jár sikerrel, akkor nem ő játszik nálam a jövő héten, hanem az, akinek legalább háromszor sikerült. Meg fogom találni azt az embert. Nálam bátran, felszabadultan kell játszani. 

– Akkor aligha híve a manapság oly divatos adatközpontú analitikának.
– Ezt nem mondtam. Természetesen ma már a különböző mérésekre is nagyon nagy szükség van. Például mennyit futott egy játékos a meccsen, milyen tartományban, milyen sebességgel, és így tovább. De ha az adatok tíz százaléknál nagyobb eltérést mutatnának ahhoz képest, amit a saját szememmel láttam, akkor nagy lenne a baj. A számokra is szükség van persze, amik megerősítik az edzőt is. Van, aki csak erre támaszkodik, de én még mindig a szememre is. Szükség van az adatokra, de nagyot nem tudok tévedni abban, hogy ki hogyan játszott. És az is nagyon fontos, hogy mit kértem a játékosomtól. Ami szintén lényeges: ha elkerülök egy csapathoz, egy hónapon belül pontosan tisztában kell lennem a játékosaim képességeivel. Olyat nem kérhetek tőlük, amire nem képesek. Ezek a nagy dolgok az edzőknél: tudni, hogy kitől mennyit lehet kérni, elvárni. Olyat nem lehet csinálni, hogy egy edző a meccs után mindennek lehordja a játékosát, a következő mérkőzésen pedig kihagyja, miközben olyan feladatot kért tőle, amire az adott labdarúgó nem képes. 

– Mi teszi még a jó edzőt?
– Ma már egy edzőnek elsősorban jó pedagógusnak kell lennie. Ebben a tárgyban nagyon sokat tanultam Gellei Imrétől, akit ma is nagyon tisztelek. Lehet, hogy ma már több pedagógiai érzék kell a vezetőedzői munkához, mint bármi más. A segédedzőid ma már megcsinálnak mindent, de a vezetőedzőnek kell átlátnia a dolgokat, neki kell meccselnie, jó döntéseket hoznia. A legnagyobb kluboknál már csak sétálgat a vezetőedző, és figyel, felügyeli a folyamatokat. Mivel manapság már nagyon sok mérkőzést játszanak a csapatok, már nem az edzések milyensége a döntő, hanem a regenerálás egyik mérkőzésről a másikra, hogy a játékosodat szombatról szerdára megfelelő állapotba tudd hozni.

– Mit szól, milyen jól rajtolt az NB II-ben a Honvéd, amelynek csaknem tíz évig a játékosa volt, és amellyel öt bajnoki címet nyert?
– Amikor csak tehetem, kimegyek a csapat meccseire, főleg a hazaiakra. Örülök a jó rajtnak, várom a hasonló folytatást, látom a csapaton, hogy ha nem üt be valami váratlan krach, akkor az első négyben végez majd. De azt is hozzáteszem: ez a harmadik idény az NB II-ben. Itt ez a gyönyörű új stadion, éppen ideje valamit produkálni. Tiszta szívvel szurkolok, hogy ott legyen a Honvéd a végelszámolásnál. 

– Harminckét éve, 1993 óta dolgozik edzőként a magyar labdarúgásban. Milyennek látja a nemzetközi kupákban induló csapataink eddigi szereplését?
– Három csapatunk még áll, ez jó hír. Kissé meglepett a Puskás Akadémia egyelőre visszafogottabb teljesítménye, még keresi önmagát az előző ezüstérmes, mondom ezt annak ellenére, hogy a bajnokságot két győzelemmel kezdte. Az is igaz, hogy rögtön erős ellenfelet kapott az Arisz személyében, de túl sok gólt kap. A ciprusiaktól két meccsen ötöt, idehaza két meccsen hármat. A többi csapattól nagyjából azt kaptam, amit vártam. Természetesen szorosabb meccset reméltem a Pakstól az ukránok ellen idegenben, Bognár Gyuriéknak kevés esélyük maradt a továbbjutásra, de a visszavágón egy gyors gól még reményt adhat. Az ETO játéka nekem már az előző idényben is nagyon tetszett, mert játssza a futballt. Úgy gondolom, egygólos hazai győzelemre képes lesz az AIK ellen, és a hosszabbítás vagy a tizenegyespárbaj dönthet. A Ferencváros bulgáriai mérkőzését látva azt szűrtem le, hogy nagy taktikus lehet a Ludogorec edzője, az első félidőben teljesen tudatosan az egész területet átadták a Fradinak, és kontrákra játszottak, a másodikban pedig megmutatták, hogy tudnak ők futballozni is. Nehéz dolga lesz a magyar bajnoknak, de továbbjutást várok.