Varga Ádám: Védekezésben jobban össze kell kovácsolódnunk

V. H. L.V. H. L.
2025.07.28. 22:31
null
Varga Ádám (Fotó: Debreceni VSC)
Örül a Zalaegerszegen szerzett egy pontnak a debreceniek színeiben tétmeccsen először pályára lépő kapus, Varga Ádám, aki a Loki honlapjának adott interjújában azt is elmondta: jó közösség kezd kialakulni a csapatnál.

Nem unatkoztak a szurkolók a Debreceni VSC zalaegerszegi fellépésén, ahol 3–3-as döntetlen született. A hajdúsági csapatban ezen a találkozón mutatkozott be tétmérkőzésen a Ferencvárostól kölcsönvett Varga Ádám, akivel hétfőn készített videointerjút a piros-fehér klub.

Nagyon vártam már, hogy tétmeccsen bemutatkozhassak, a mérkőzés nagyon küzdelmes volt, mindkét csapat mindent beleadott. A mi részünkről voltak biztató jelek, de azért még akadozott a játék, védekezésben jobban össze kell kovácsolódnunk” – tekintett vissza a szombati összecsapásra a 26 éves kapus.

A mérkőzésen háromszor szereztek vezetést a zalaiak, ám a vendégeknek mindannyiszor sikerült egyenlíteniük, s még azt is elbírták, a hogy a 43. percben a később két gólt szerző, másodjára egy perccel a rendes játékidő vége előtt egalizáló Bárány Donát tizenegyest hibázott. Nem csoda hát, hogy Varga Ádám is úgy gondolta: hiába nem nyertek, ezúttal félig tele a pohár.

Ha mérkőzés előtt azt mondják, egy pontot szerzünk Zalaegerszegen, aláírtuk volna, úgyhogy örülünk a döntetlennek” – jelentette ki a kapus.

 

 

Legfrissebb hírek

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Preisinger Sándor: Az könnyelmű, akiben nincs alázat és felelősségérzet

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:22

A hétvége bakija: ezzel a góllal győzte le az Újpest a ZTE-t a labdarúgó NB I-ben – videó

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:50

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Így fordított az Újpest a Zalaegerszeg ellen – képgaléria

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 22:17

A Debrecen nehéz meccsen nyert a Vác ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:21

A Megyeri úton kiderülhet, a magyar játékos vagy a légiós jobb-e

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 12:16

Dzsudzsák kérdő tekintete, Vasas-gólöröm az oldalvonalnál – galéria

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:54