Két kapusától is elköszönt az ETO FC Győr

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2025.07.06. 21:42
null
Gyurákovics Erik sem marad Győrben (Fotó: ETO FC/Facebook)
A labdarúgó NB I-ben érdekelt ETO FC Győr közösségi oldalára kikerült bejegyzéséből kiderült, hogy Gyurákovics Erik és Ruisz Barnabás is távozik a klubtól.

„Az egész klub nevében nagyon sok sikert kívánunk nektek a jövőben!” – búcsúzott el Gyurákovics Eriktől és Ruisz Barnabástól az ETO FC Győr vasárnap, miután mindkét kapusnak lejárt a szerződése június 30-ával.

Ruisz Győrben nevelkedett, 2021-ben mutatkozott be a felnőttek között, az NB II-ben 45 mérkőzésen, az NB I-ben egy találkozón védett. A 23 éves játékos az előző idényben a DVSC 0–3 alkalmával állt a gólvonal előtt, emellett 20 bajnokin a kispadon kapott helyet. Inkább a tartalékcsapatban jutott szóhoz, az NB III Északnyugati csoportjában 11 meccsen őrizte a kaput. Információink szerint Ruisz Kecskeméten folytathatja pályafutását, mivel úgy tudjuk, hogy Kersák Roland onnan Nyíregyházára tart, miközben a Szparitól minden bizonnyal távozik Fejér Béla – úgy értesültünk, a kapus már a csapattársaitól is elköszönt.

A Pozsonyban született Gyurákovics szintén pallérozódott a győri utánpótlásban, majd Dunaszerdahelyről tavaly januárban tért vissza a klubhoz. A 25 esztendős kapus a 2023–2024-es idényben öt NB II-es találkozón védhetett, a feljutás után kilenc élvonalbeli mérkőzésen kapott szerepet, valamint kétszer az NB III-as együttesben is pályára lépett.

Az ETO korábban már gondoskodott a kapusutánpótlásról, mert, mint beszámoltunk róla, Samuel Petrás mellé szerződtette az egyszeres válogatott Megyeri Balázst.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ETO FC GYŐRNÉL
Érkezők: Alexander Abrahamsson (svéd, Zaglebie Lubin – Lengyelország, szabadon igazolhatóként), Megyeri Balázs (Debreceni VSC, szabadon igazolhatóként), Olekszandr Piscsur (Gyirmót FC Győr, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatértek: Csóka Bálint (szlovákiai, FC STK 1914 Samorín – Somorja, Szlovákia), Farkas Balázs Kesző (Bp. Honvéd), Huszár Marcell (Diósgyőri VTK), Koncz Dávid (FC STK 1914 Samorín – Somorja, Szlovákia), Matija Krivokapics (montenegrói, KFC Komárno – Komáromi FC, Szlovákia), Lacza Alex (Kozármisleny). Kooperációs kölcsön után (Szentlőrinc): Vingler László
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Kocsis Botond
Kiszemeltek: Nadir Benbuali (algériai, Charleroi SC – Belgium), Kevin Dodaj (albán, KF Vllaznia – Albánia), Nagy Olivér (Ferencvárosi TC, legutóbb kölcsönben Soroksár SC), Vitális Milán (DAC 1904 – Szlovákia)
Távozók: Mamady Diarra (mali, Sheriff Tiraspol – Moldova, szabadon igazolhatóként), Gyurákovics Erik (?), Albion Marku (albán, ?), Ruisz Barnabás (?), Szépe János (szlovákiai, MTK Budapest, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatér klubjához: Nadir Benbuali (algériai, Charleroi SC – Belgium), Eneo Bitri (albán, Valerenga – Norvégia), Zseljko Gavrics (szerb-bosnyák, DAC 1904 – Szlovákia), Dino Grozdanic (horvát, Asztereasz Tripolisz – Görögország), Vitális Milán (DAC 1904 – Szlovákia)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Michal Skvarka (szlovák)

 

Legfrissebb hírek

Vas Gábor: Nagyon hosszú volt ez az öt hónap

Labdarúgó NB I
53 perce

NB I: kiderült, hány meccset kell kihagynia Colley-nak és Várkonyinak

Labdarúgó NB I
17 órája

Női Magyar Kupa: a Fradi véget vetett az ETO sikersorozatának

Labdarúgó NB I
18 órája

Elfeledett élvonalbeli futballklubok, 3. rész: a Képes Sport újságírója is védte a Fekete Ördögök kapuját

Képes Sport
21 órája

Zalaegerszegi klubrekordért igazolt Borges az MLS-be – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.03.17. 16:07

Kamionsofőr is lehetett volna Kovács Dániel

Labdarúgó NB I
2026.03.17. 15:02

Kinevezték Kovács Zoltán utódját a DVTK-nál

Labdarúgó NB I
2026.03.17. 12:46

Már megnézhető az MTK 125 éves labdarúgó-szakosztályáról készült film

Labdarúgó NB I
2026.03.16. 12:21
Ezek is érdekelhetik