Valdas Dambrauskas: Nincs értelme, hogy taktikai szempontból elemezzük a történteket

KAISER TAMÁSKAISER TAMÁS
2025.05.25. 00:33
null
Valdas Dambrauskas bízik benne, jövőre még jobb lesz a DVTK (Fotó: Török Attila)
A DVTK tíz emberrel is megnehezítette a Puskás Akadémia dolgát, Valdas Dambrauskas együttese egészen a hajráig vezetett, végül azonban pont nélkül távozott a Diósgyőr Felcsútról. A litván szakember a találkozó után elárulta azt is, hogy mit jelentett neki, hogy egy vesztes meccs után a szurkolók csapatát éltették.

 

„Edzői pályafutásom egyik legnehezebb hete volt ez – engedett bepillantást az elmúlt napok történéseibe Valdas Dambrauskas, a DVTK vezetőedzője. – Kitaláltam valamit, hogyan fogunk játszani a Puskás Akadémia ellen, majd kiesett három ember. Aztán jött egy új terv, majd megint újabb emberek estek ki, ezért pedig hatalmas tisztelet a játékosoknak, hogy tudtak ehhez alkalmazkodni, hiszen többen nem is a saját pozíciójukban játszottak.”

Hornyák Zsolt csapata a győzelem ellenére a második helyen zárta a bajnokságot, a felcsútiak vezetőedzője a mérkőzés után elmondta, büszke csapatára, és nem csalódott az ezüstérem miatt.

„A csapatomnak nem volt nagyobb kilengése – jelentette ki Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője. – Ennek is köszönhető, hogy egész végig ott voltunk a dobogó közelében, sokáig az első helyen is. Remélem, hogy nem lesz sok távozónk, inkább érkezők legyenek! Ha jön az új szabály, hogy öt magyarnak kell lennie a pályán, köztük egy fiatalnak, nekünk azzal nem lesz gondunk.”

LABDARÚGÓ NB I
33. FORDULÓ
Puskás Akadémia FC–Diósgyőri VTK 4–3 (1–1)
Felcsút, Pancho Aréna, 2385 néző. Vezette: Pintér Csaba
Gólszerző: Levi (22., 72.), Plsek (89., 90+3.), ill. Acolatse (42.), Gera D. (51.), Skribek (81.)
Kiállítva: Demeter (27., DVTK)

ONLINE KÖZVETÍTÉS ITT!

   
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
1. Ferencvárosi TC33209464–31+3369
2. Puskás Akadémia33206758–38+2066
3. Paksi FC33169865–47+1857
4. ETO FC Győr331411849–37+1253
5. MTK Budapest331371353–47+646
6. Diósgyőri VTK3311111143–51–844
7. Újpest FC339141038–44–641
8. Nyíregyháza Spartacus32981531–52–2135
9. Debreceni VSC33971752–59–734
10. Zalaegerszegi TE327121335–42–733
11. Fehérvár FC33871834–52–1831
12. Kecskeméti TE334131631–53–2225

 

Legfrissebb hírek

Milánó után Angyalföldön is kétgólos győzelmet aratott a Ferencváros

Labdarúgó NB I
1 órája

Debreceni öröm, újpesti bánat – képgaléria a DVSC–Újpest meccsről

Labdarúgó NB I
4 órája

Két gól a szünet körül és egy piros lap a Szpari és az ETO meccsén – képgaléria

Labdarúgó NB I
4 órája

Az Újpest sem állíthatta meg a lendületben lévő Debrecent

Labdarúgó NB I
5 órája

Döntetlent játszott Nyíregyházán, nem előzte vissza a Puskás Akadémiát az ETO FC

Labdarúgó NB I
7 órája

Már nem Supka Attila a Kisvárda vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
10 órája

Baráth Botond: Szülők is verekedtek a Fradi elleni meccsen

Labdarúgó NB I
11 órája

A szorgalmas és makacs Boby kapitány a fedélzeten – edző, csapattárs és játékos Borbély Balázsról

Labdarúgó NB I
15 órája