Sallói István szerint a ZTE nem tud egymillió eurót költeni a téli átigazolási időszakban, mint a Debrecen

M. B.M. B.
2025.02.11. 13:32
Fotó: Török Attila, archív
A labdarúgó NB I-ben érdekelt ZTE FC sportigazgatója, Sallói István volt az M4 Sport Góóól2! című műsorának vendége. A zalai klubot irányító sportvezető többek között szót ejtett a csapatnál mindössze néhány hetet töltő Owusuról, valamint arról is, hogy melyik NB I-be igazoló légiósért volt versenyben a bajnokságban a bennmaradásért küzdő alakulat.

„Olyan játékost szerettünk volna hozni, aki egyértelműen erősítés. Őket már tavaly is akartuk, csak akkor nem jött össze az átigazolás – mondta Sallói Owusuról és Esitiről, akik közül csupán az utóbbi szerepel most is a zalai együttesnél. – Valahogy már az első pillanatban lehetett érezni Owusun, hogy feszengett, semmi nem stimmelt neki, olyan apróságokon problémázott, mint hogy miért nincs egyedül egy szobában az edzőtáborban. Amikor a játékosok elkezdik ezeket, akkor én is úgy voltam vele, hogy inkább engedjük el ezt a történetet. Hajnal Tamásék is nagyon korrektek voltak, kerestük a megoldást, mert így senkinek sem lett volna jó ez a szituáció.”

A ZTE sportigazgatója ezután elmondta, hogy a nyáron távozó Antonio Mance pótlása nem volt egyszerű. Sallói hozzátette, hogy a télen Újpestre szerződő Milan Tucic is képben volt a zalaiaknál, de kútba esett az üzlet.

„Százötvenezer eurót ki kellene fizetni a játékjogáért, plusz komoly fizetést is kér. Hogy vigyem bele a tulajdonost egy ilyen üzletbe, amikor, ha ne adj’ isten kiesünk, akkor elveszíti a befektetését?” – tette fel a költői kérdést Sallói, majd közölte, hogy klubja „nem tud előkapni egymillió eurót, mint a Debrecen most télen”.

Bebizonyíthatja, hogy mennyire ért a sporthoz. Most megajándékozzuk 5000 forinttal, amivel bármire fogadhat a tippmixpro.hu-n. Ehhez nem kell mást tennie, csak március 16-ig regisztrálnia ezen a linken! (x)

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A ZTE FC-NÉL
Érkezők: Anderson Esiti (nigériai, Ferencvárosi TC)
Kölcsönbe érkezők: Owusu Kwabena (ghánai, Ferencvárosi TC) 
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Bagó Benett, Bazsika Botond
Kiszemeltek: Almási László (szlovákiai, Baník Ostrava – Csehország, legutóbb kölcsönben: DAC – Szlovákia)
Távozók: Csontos Dominik (Bp. Honvéd), Josip Spoljaric (horvát, NK Nafta Lendava – Szlovénia), Vogyicska Balázs (Szeged-Csanád GA)
Kölcsönbe távozók: – 
Kölcsönből visszatért klubjához: Kristian Fucak (horvát, NK Osijek, onnan NK Istra – Horvátország), Owusu Kwabena (ghánai, Ferencvárosi TC, onnan Ankaragücü –  Törökország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

1. Puskás Akadémia19122530–19+1138
  2. Ferencvárosi TC19106330–19+1136
  3. Paksi FC1994637–31+631
  4. Diósgyőri VTK1987427–24+331
  5. MTK Budapest1993730–25+530
  6. Újpest FC1977522–18+428
  7. Fehérvár FC1973925–27–224
  8. ETO FC Győr1957727–27022
  9. Zalaegerszegi TE1955924–28–420
10. Debreceni VSC19541030–38–819
11. Nyíregyháza 19541022–32–1019
12. Kecskeméti TE19361013–29–1615
az állás

 

 

Legfrissebb hírek

Huszonhét éves játékvezető mutatkozik be az NB I-ben

Labdarúgó NB I
1 órája

Szavazás: melyik volt a magyar futball elmúlt évtizedeinek legemlékezetesebb öngólja?

Labdarúgó NB I
2026.11.03. 09:45

Szappanos Péter talán az év védését mutatta be – így lett a forduló legjobbja az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.11.03. 07:06

Minden egy helyen: a labdarúgó NB I 12. fordulójának összes gólja itt – videó

Labdarúgó NB I
2026.11.02. 12:41

Szélesi Zoltán: A Szuszában minden mérkőzés olyan, mint egy gladiátorharc

Labdarúgó NB I
2026.11.02. 09:49

Galéria: vezetett, de pont nélkül maradt a Szpari a Szusza Ferenc Stadionban

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 21:42

Galéria: gólt sem szerzett a Paks a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 21:15

Fordított és nyert hazai pályán az Újpest a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 20:10