„Nagyon motivált csapatba érkeztem” – Pászka Lóránd első kecskeméti tapasztalatairól

T. Z.T. Z.
2025.02.17. 15:14
Pászka Lóránd (Fotó: KTE)
Pászka Lóránd a magyar átigazolási időszak utolsó napján igazolt a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencvárostól a Kecskeméthez. Az átigazolás körülményeiről és a játékos céljairól Szabó Bence kérdezte Pászkát a Nemzeti Sportrádióban hétfőn.

Mint ismert, a hétvégi bajnoki fordulóban a Kecskemét 5–0-s győzelmet aratott az MTK ellen, a találkozón Pászka Lóránd még nem lépett pályára, az első következtetéseit azonban már levonta az új környezetet illetően: „Nagyon motivált csapatba érkeztem, nagyon egyben vagyunk. Mindenki nagyon jó teljesítményt nyújtott az MTK ellen, ennek is köszönhető, hogy ilyen nagy különbségű győzelmet arattunk” – mondta el a kecskemétiek új szerzeménye a Nemzeti Sportrádióban.

A folytatásban a korábbi sérüléséről is beszélt: „Hála Istennek, a sérülésem már a múlté, most már százszázalékosan tudok koncentrálni a feladataimra. A sérülés már nem hátráltat.”

Pászkai szavai szerint a csapat célja a bennmaradás kiharcolása, ehhez azonban még bőven van tennivaló: „Szeretnék minél többet a pályán tölteni és bennmaradni a csapattal. Nagyon nehéz megjósolni, hogy mennyi pontot kell szereznünk, még nem sikerült a tabella legaljáról elmozdulni. A lehető legtöbb pontot kell szereznünk, akkor sikerülhet a bennmaradás. Azon leszünk, hogy ez minél előbb bekövetkezzen.”

A TELJES BESZÉLGETÉST ITT HALLGATHATJA MEG! 

 

Legfrissebb hírek

Kovács Mátyás csapattársa lehet Gruber Zsombor – sajtóhír

Labdarúgó NB I
11 órája

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 18:38

A 16 éves Somogyi Tamás álomrajtot vett az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 12:00

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 06:40

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 07:53

A bunkerből a Fáy utcába – interjú Koszta Márkkal

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 06:55

Nem lesznek ott az MTK drukkerei az Újpest elleni meccsen

Labdarúgó NB I
2026.08.10. 22:22