Újpest: „Nyerni szerettünk volna, de az edzőnk nem volt csalódott az egy ponttal”

N-P. T.N-P. T.
2024.11.10. 07:18
Dékei Márk
A labdarúgó NB I 13. fordulójának szombati harmadik mérkőzésén az Újpest igazságos gól nélküli döntetlent játszott a vendég Pakssal. A mezőny legjobbja a tolnaiak kapusa, Kovácsik Ádám volt, aki számos nehéz szituációban is bravúrral hárított. A találkozó után az NSO Tv stábja a lila-fehérek fiatal játékosával, Dékei Márkkal beszélgetett.

Dékei Márkot arra kértük: árulja el, hogyan értékelték az öltözőben a gól nélküli döntetlent.

„Nyilván meg szerettük volna nyerni a mérkőzést, de az edző nem volt csalódott az egy ponttal. Tudtunk volna jobban játszani, ám ami tegnap edzésen kijött, az ma sajnos nem úgy ment, ahogy kellett volna. Van két hetünk kijavítani ezt a Fehérvár elleni idegenbeli meccsig.”

Videónkból kiderül, milyen feladatokkal küldte pályára az edzője csereként a hajrára Dékeit; de beszélgetünk arról is, hogy bár sorozatban az ötödik hazai meccsükön nem kaptak gólt, ezek közül háromszor nem is lőttek. Elmeséli nekünk, hogyan érzi magát fiatal játékosként Újpesten, illetve szóba kerül a következő összecsapás, amely éppen korábbi csapata, a Fehérvár ellen lesz.

ONLINE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

LABDARÚGÓ NB I 
13. FORDULÓ
Újpest FC–Paksi FC 0–0
Budapest, Szusza Ferenc Stadion, 5241 néző. Vezette: Pintér Cs.

 

Legfrissebb hírek

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

Labdarúgó NB I
4 órája

A 16 éves Somogyi Tamás álomrajtot vett az NB I-ben

Labdarúgó NB I
11 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:50

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:53

Nem lesznek ott az MTK drukkerei az Újpest elleni meccsen

Labdarúgó NB I
2026.08.10. 22:22

Fontos intelem az Újpesttől az MTK elleni hazai bajnoki előtt

Labdarúgó NB I
2026.08.10. 16:30

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Bognár György Szalairól: Aki az utóbbi években Pakson támadóként játszott, annak minden esélye megvolt, hogy gólkirály legyen

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:01