„Nem múlik el, ha valakit fradistának neveltek” – a Kecskemét kapusa utánpótláséveiben a B-középbe járt

N-P. T.N-P. T.
2024.11.11. 07:49
Kersák Roland szereli Varga Barnabást (Fotó: Török Attila)
A labdarúgó NB I 13. fordulójában az utolsó helyen álló Kecskeméti TE a listavezető Ferencvárost fogadta, és bár jó fél órát emberelőnyben játszott, így sem tudott nyerni, sőt, a vendégek Kehinde révén győztes gólt szereztek. Ez volt a KTE sorozatban kilencedik veresége a bajnokságban. A találkozó után a kecskemétiek kapusával, Kersák Rolanddal beszélgettünk, aki a Ferencvárosban nevelkedett, és a zöld-fehéreknél töltött 15 év és a családi nevelés nem múlt el benne nyomtalanul.

Kersák Roland szerint sok helyzete volt a Kecskemétnek.

„Azt gondolom, ez a problémánk hetek, talán hónapok óta, hogy nem tudjuk berúgni ezeket a helyzeteket. Nagyon jól működött most csapatszinten a védekezés, egy komolyabb megingásunk volt, abból be is lőtte a helyzetet a Fradi. Nincs mit tenni, dolgozni kell tovább, aztán reméljük, majd jönnek az eredmények.”

Videónkban beszélgetünk a nagy bravúrjáról, amikor a keresztlécre tolta Varga Barnabás lövését, de mesél arról is, hogy 15 évet töltött el az FTC kötelékében, a családja is fradistának nevelte, a B-középbe járt meccsekre, és ezek az évek nem múltak el benne nyomtalanul. Azt is megtudjuk, Gera Zoltán mennyire tudja átadni nekik a pozitív szemléletét, ugyanis a tréner azt mondta, a Kecskemét biztosan ki fog mászni a gödörből.

LABDARÚGÓ NB I 
13. FORDULÓ
Kecskeméti TE–Ferencvárosi TC 0–1 (0–0)
Kecskemét, Kecskeméti Széktói Stadion, 4732 néző. Vezette: Káprály
Gólszerző: Kehinde (85.)
Kiállítva: Kady (FTC, 62.)

   
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
  1. Ferencváros1182119–  8+1126
  2. Paksi FC1272324–16+823
  3. Puskás AFC1272320–14+623
  4. MTK Budapest1271420–13+722
  5. Diósgyőri VTK1364315–14+122
  6. Újpest FC1354417–12+519
  7. Fehérvár FC1343619–21–215
  8. Nyíregyháza 1343617–21–415
  9. ETO FC Győr1235414–16–214
10. Zalaegerszeg1233616–19–312
11. Debreceni VSC1223715–24–99
12. Kecskeméti TE131210  7–25–185

 

 

Legfrissebb hírek

Kovacevic bombagólja ellenére csak egy pontot szerzett az FTC Kisvárdán

Labdarúgó NB I
42 perce

Simán nyert az FTC II a pécsi egyetemisták ellen, de Lisztes ütésért piros lapot kapott

Labdarúgó NB II
2 órája

Kitömték a Kecskemétet; fordított a Vasas, idegenben nyert a Honvéd és a Szeged – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2 órája

Hiába vezetett a Kazincbarcika, szép gólokkal fordított az ETO FC

Labdarúgó NB I
3 órája

Meg sem állt hat gólig a Csákvár, kiütötte a Kecskemétet

Labdarúgó NB II
4 órája

Nagy Krisztián tudja, milyen duplázni és nyerni a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
10 órája

A győri Nadir Benbuali a világbajnokságra készül

Labdarúgó NB I
10 órája

A „kőfejtőben” ért véget a kupamenetelés – fotósorozat a Ferencváros Braga elleni El-nyolcaddöntőjéről

Képes Sport
12 órája
Ezek is érdekelhetik