27-szeres válogatott középpályással erősíthet a Debrecen – sajtóhír

PATAKI GYULAPATAKI GYULA
Vágólapra másolva!
2024.11.30. 16:50
Amos Youga Debrecenben folytatja? (fotó: Getty Images)
A haon.hu értesülése szerint a közép-afrikai válogatott Amos Youga a Debrecen labdarúgócsapatánál folytathatja pályafutását.

A Debrecen együttese az utóbbi időben több védekező típusú játékost elengedett a középpályáról, így már Varga József, Cristian Manrique, Sztefan Loncsar és Hamza Ojediran sem a hajdúságiak játékosa.

Emellett Batik Bence és Neven Djurasek sérült, Victor Braga pedig kevés lehetőséget kap. Így a Debrecen a haon.hu híre szerint egy újabb védekező középpályást szerződtethet.

A kiszemelt Amos Youga lehet, aki legutóbb a bolgár CSZKA Szófia játékosa volt. A 31 éves labdarúgó a mostani idényben perifériára szorult Bulgáriában, és pénteken szerződést is bontott a CSZKA-val.

A 27-szeres közép-afrikai válogatott középpályás, aki franciaországi születésű, a Gazelec Ajaccio színeiben a francia élvonalban is játszott. Korábban a Debrecen jelenlegi edzőjével, Nestor El Maestróval is együtt dolgozott, sőt, csapatkapitány volt a CSZKA-nál.

 

 

Legfrissebb hírek

Batik gólja elég volt a Debrecennek a győzelemhez

Labdarúgó NB I
2 órája

Komáromi György hazatérhet, ezek a klubok érdeklődnek iránta – NS-infó

Labdarúgó NB I
7 órája

NB I: öt év után várja az Újpest újra az élről a 2. fordulót

Labdarúgó NB I
10 órája

Batik Bence: Meg kell fékeznünk az MTK kreatív játékosait

Labdarúgó NB I
12 órája

Ekkor jön az FTC–Puskás Akadémia rangadó – megvan a 4. forduló menetrendje

Labdarúgó NB I
13 órája

Benczédi Balázs szerint az Újpest már ebben az idényben harcban lehet a bajnoki címért

Labdarúgó NB I
2025.07.31. 08:40

Az NB I-be szerződhet a magyar válogatott játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 22:08

Kölcsönadta gambiai támadóját a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 19:32
Ezek is érdekelhetik