MK: a Ferencváros a Győrrel, az Újpest a Doroggal találkozik a nyolcaddöntőben

T. Z.T. Z.
2024.10.31. 19:47
Fotó: mlsz.hu
Csütörtök este az M4 Sport stúdiójában kisorsolták a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjének párosításait. A bajnoki címvédő Ferencváros az ETO FC Győrrel találkozik, az Újpestre az NB III-as Dorog vár, míg a Paks–Budapest Honvéd találkozó győztese a Mezőkövesddel csap majd össze a továbbjutásért.

A forduló sorsolása – amelyben Kálnoki-Kis Dávid, a Budafok játékosa segédkezett az M4 Sport stúdiójában Molnár Mátyás műsorvezetőnek – előtt már nem volt kiemelés, így a még versenyben lévő 16 csapat bárkit megkaphatott a nyolcaddöntőben. A továbbjutás továbbra is egyetlen meccsen dől el, a pályaválasztó mindig az alacsonyabb osztályú együttes, azonos osztályban szereplő gárdák esetében pedig az, amely az idei kupakiírásban eddig kevesebbszer játszott hazai pályán. A mérkőzéseket február 26-án rendezik meg.

A nyolcaddöntő párosításai közül kiemelkedik a Ferencváros és az NB I-be idén visszajutó ETO FC Győr találkozója – a két fél a bajnokság legutóbbi fordulójában is összecsapott egymással, október 27-én a két csapat 1–1-re végzett egymással az ETO Parkban. A további élvonalbeliek közül az Újpest Dorogra látogat, míg a Fehérvárra a Gyirmót FC Győr, a Puskás Akadémiára a Nyíregyháza, az MTK-ra az Iváncsa, a Zalaegerszegre a Karcag vár a következő körben.
A sorsolás után játszották a Bp. Honvéd–Paksi FC mérkőzést, amelyet a paksiak nyertek meg (5–1-re), így a Paks lett a Mezőkövesd ellenfele.

MAGYAR KUPA
A NYOLCADDÖNTŐ PÁROSÍTÁSAI
Gyirmót FC Győr (NB II)–Fehérvár FC
Nyíregyháza Spartacus FC–Puskás Akadémia FC
Dorogi FC (NB III)–Újpest FC
Iváncsa KSE (NB III)–MTK Budapest
Mezőkövesd Zsóry (NB II)–Paksi FC
FC Sopron (NB III)–Kisvárda Master Good (NB II)
ETO FC Győr–Ferencvárosi TC
Karcagi SE (NB III)–Zalaegerszegi TE FC

* A nyolcaddöntő párosításainál a hazai pályán szereplő csapatot tüntettük fel először.

 

Legfrissebb hírek

A Puskás Arénától a falusi pályákig

Minden más foci
2026.09.23. 12:03

December elején pótolják a Ferencváros–Kispest-Honvéd meccset – megvannak az idei fordulók pontos kezdési időpontjai

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:41

Az első legyőzte az utolsót – felcsúti siker a Kispest-Honvéd ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 21:22

Amatőr Kupa: ismét döntőben a címvédő, a TFSE-vel játszik a trófeáért

Labdarúgó NB I
2026.09.16. 16:12

Meccs közben rakta helyre csapattársa kificamodott ujját a Lébény játékosa – videó

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 17:31

Babos Bence: A ZTE-nél is csak a teljesítmény számít

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 10:25

Tóth András: Ezt azért nehéz megemészteni…

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 08:18

Egy NB I-es párharc a Magyar Kupában, a Ferencváros harmadosztályú csapatot kapott

Labdarúgó NB I
2026.09.14. 19:44