NB I: a Paks bejelentette Varga Roland érkezését – hivatalos

T. Z.T. Z.
2024.09.03. 11:33
Varga Roland Paksra szerződött (Fotó: paksifc.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Paksi FC kedden hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette Varga Rolandot. A 24-szeres magyar válogatott játékos már alá is írta megállapodását új csapatával.

„Örömmel jelentjük, klubunk a mai napon megállapodott Varga Rolanddal, aki így Pakson folytatja pályafutását” áll a paksiak hivatalos honlapján közzétett közleményben.

Mint írják, a 24-szeres válogatott játékos karrierje a Goldball FC-től indult, majd az MTK utánpótláscsapatai következtek. A fővárosi kék-fehérektől 2009-ben Olaszországba szerződött, ahol – egy féléves újpesti kitérőt leszámítva – majdnem három évet töltött. Varga Roland 2012-ben Győrbe tért haza, s aztán 2015 telén igazolt a Ferencvároshoz, amelyben hat évet húzott le. 2021 nyarán, félévnyi újbóli MTK-szereplést követően ismét légiósévek jöttek: az Ittihad Kalba, a Nieciecza és a Sepsi OSK után a 34 éves labdarúgó NB I-es meccseinek száma (jelenleg 247) immár Pakson növekedhet tovább.

Varga Roland már alá is írta szerződését új csapatához, majd röviden nyilatkozott a klub hivatalos honlapjának: „Nagyon örülök, hogy Paksra szerződhettem, és nagyon motivált vagyok. Tudom, hogy egy igazán jó csapatba érkeztem, ahol szeretnék élni a kapott lehetőséggel. Úgy látom, itt minden szinten minden sikerre megvan a lehetőség.” 

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS PAKSON
Érkezők: Kovácsik Ádám (Mezőkövesd, szabadon igazolhatóként), Ötvös Bence (Kisvárda, szabadon igazolhatóként), Varga Roland (Sepsi OSK – Románia), Zimonyi Dávid (Vasas FC)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatértek: Földi Dominik (Szeged-Csanád GA), Gyurkits Gergő (BFC Siófok), Nyári Patrik (Szeged-Csanád GA)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemelt: –
Távozók: Könyves Norbert (Vasas FC), Szappanos Péter (Al-Fateh – Szaúd-Arábia), Volter Patrik (VSC 2015 Veszprém kölcsön után végleg
Kölcsönbe távozók: Debreceni Ákos (siófoki kölcsön után Kazincbarcika), Debreceni Zalán (siófoki kölcsön után Kozármisleny), Gregor Zalán (Csákvár, ismét kölcsönbe), Hegedűs János (siófoki kölcsön után FK Csíkszereda – Románia), Kocsis Bence (BVSC-Zugló), Nagy Máté (kozármislenyi kölcsön után Szentlőrinc), Nagy Richárd (szegedi kölcsön után Szentlőrinc), Szekszárdi Milán (kazincbarcikai kölcsön után Szentlőrinc) 
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

 

Legfrissebb hírek

A távozó Robbie Keane érzelmes levélben búcsúzott a Ferencvárostól

Labdarúgó NB I
1 órája

Öt éven belül visszajutna az NB I-be a Haladás

Labdarúgó NB II
2026.05.21. 21:20

Külföldről érkezik a DVSC új vezetőedzője

Labdarúgó NB I
2026.05.21. 17:59

NB I: egy évvel hosszabbít a Paks rutinos középpályása

Labdarúgó NB I
2026.05.21. 14:37

NB II: a Videoton három játékosa is visszatér korábbi csapatához – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.05.20. 16:14

Bronzérmek a Borházban – ünnepi ebéddel zárta az idényt a Paks

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 10:15

Bognár György: Ez a mostani harmadik hely kiugróan jó eredmény

Labdarúgó NB I
2026.05.17. 07:55

„A jövőben sem tervez az MTK letérni az útról, játékosokat nevel és támadófutballt játszik” – Pinezits Máté a Puskás Akadémia elleni döntetlen után

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 23:49
Ezek is érdekelhetik