Horváth Krisztofer: Izgulok a hazai bemutatkozás előtt

D. Á./MTID. Á./MTI
2024.09.19. 18:22
Horváth Krisztofer (Fotó: Török Attila)
Izgatottan várja a hazai bemutatkozást a válogatott Horváth Krisztofer, akit augusztus végén vásárolt meg az Újpest FC az olasz Torino labdarúgócsapatától.


A 22 éves támadó az M4 Sportnak elmondta, az OTP Bank Ligában legutóbb tizedik lila-fehér klub már tavaly a bajnokság végén is megkereste, majd idén az átigazolási időszak végén kiderült, hogy ugyanúgy szeretné megszerezni őt.

Felidézte, jól indult a számára az újpesti időszak, mert győztes meccsen mutatkozott be korábbi csapata, a Kecskemét vendégeként, ahol adott egy gólpasszt meg egy kulcspasszt.

„Jól kezdtük a bajnokságot, nyilván lehetett volna min javítani, de amióta idejöttem, azt látom a csapaton, hogy mindenki fejlődni szeretne, és fejlődni is fogunk. Ha jó a teljesítmény, akkor a hangulat is jobb az öltözőben, most pedig nagyon jó. Ahogy hallottam, szombaton telt ház lehet a DVTK ellen, már nagyon izgulok a hazai bemutatkozás előtt” – fejtette ki kétszeres válogatott futballista.

Az Újpest hat forduló után ötvenszázalékos teljesítménnyel negyedik helyen áll a bajnokságban.

Ami a válogatottat illeti, a játékos közölte, bár nem lépett pályára, de nem volt jó élmény Németországban az 5–0-ra elvesztett Nemzetek Ligája-nyitány.

„Játékban sikerült itthon javítani a bosnyákok elleni 0-0 során, de a gól hiányzott. Októberben a hollandok ellen nyerni szeretnénk, de nem lesz egyszerű” – tette hozzá Horváth Krisztofer.

 

Legfrissebb hírek

Kinyik Ákos sérülés utáni gólöröme a 200. bajnokin – fókuszban az NB I 9. fordulójának ászai

Labdarúgó NB I
3 órája

Az Újpest csodacseréje lett Gleofilo Vlijter

Labdarúgó NB I
3 órája

A Paksi FC kétmillió eurós ajánlatot utasított vissza Szalai Józsefért – NS-infó

Labdarúgó NB I
4 órája

„Valami egészen mást akartam” – bíróságon dolgozik a volt válogatott labdarúgó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:16

Képeken a címvédő ETO veresége az éllovas Puskás Akadémia ellen

Labdarúgó NB I
2026.10.11. 22:48

Babó Levente: A Puskás Akadémia szereplésében van némi szerencse, de szakmai minőség is

Labdarúgó NB I
2026.10.11. 22:45

Fekete füstbe borult a lelátó a Kispest-Honvéd–Újpest meccsen – képek

Labdarúgó NB I
2026.10.11. 21:15

Lukács góljával rangadót nyert Győrben a Puskás Akadémia, és három pont előnnyel áll az élen

Labdarúgó NB I
2026.10.11. 20:58