„Végre újra Nyíregyházán!” – a Szpari az új Városi Stadionban fogadja vasárnap a Fehérvárt

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2024.08.21. 15:20
Az új Városi Stadion (Fotó: Nyíregyháza Spartacus)
Végre újra Nyíregyházán! Vasárnap a Városi Stadionban fogadjuk a Fehérvár FC-t, azaz visszatér a foci a megyeszékhelyre – egyértelműsítette szerdán hivatalos honlapján a szabolcsi NB I-es labdarúgócsapat.

Mint ismert, a nyíregyházi stadiont az elmúlt három évben újjáépítették, emiatt a csapat Balmazújvárosban és Sényőn játszotta le NB II-es hazai mérkőzéseit.

Bár májusban a klub azt kommunikálta, hogy az NB I-es rajtra biztosan elkészül az új aréna, végül nem így lett, a klubhonlapon július 21-én megjelent tulajdonosi tájékoztatás július 31-re jövendölte „a minősítő bizottság és a szakigazgatási szervek által megkezdett minősítési folyamat” befejezését.

A Szpari Mezőköveseden rendezte meg az első hazai NB I-es találkozóját (2–1-re legyőzte a másik feljutót, az ETO FC Győrt), míg a harmadik fordulóra kiírt Nyíregyháza–Puskás Akadémia meccset – a felcsútiak hivatalos honlapjának híre szerint a két egylet közös kérelmére – a Pancho Arénában játszották le.

A Fehérvár elleni mérkőzés vasárnap 17.45-kor kezdődik – immár tehát a nyíregyházi Városi Stadionban.

Az eddigi négy fordulóban a Fehérvár öt, a Nyíregyháza három pontot gyűjtött.

Labdarúgó NB II
2024.05.14. 17:16

Az NB I következő idényének rajtjára biztosan elkészül a Nyíregyháza új stadionja

Már leterítették és locsolják a gyepszőnyeget, felszerelték a székeket a lelátón.

 

 

Legfrissebb hírek

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
16 órája

Egy szerencsés góllal szakadt meg a Nyíregyháza ötmeccses nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 21:38

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14

Nem bírt egymással a DVTK és a Kisvárda Miskolcon

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 14:35

Turkuban megműtötték a DVTK válogatott védőjét

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 11:07

Windecker József: Csak védekezve nem érhetünk el jó eredményt

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 10:01

Vladimir Radenkovics: Mentálisan erős csapatot fogadunk

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 09:56

Sergio Navarro: Amikor öt percet kell várni egy tizenegyes lecsekkolására, annak már semmi köze a futballhoz

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 08:43
Ezek is érdekelhetik