NB I: távozik a DVSC-től Olekszandr Romancsuk

H. Á.H. Á.
2024.07.25. 14:40
A Krivbasz már be is mutatta Romancsukot (Fotó: fckryvbas.com
Hivatalos honlapján közölte a DVSC NB I-es labdarúgócsapata, hogy két év után elhagyja a klubot a 24 éves ukrán védő, Olekszandr Romancsuk.

 

A védő a PFK Lvivtől érkezett két évvel ezelőtt a debreceniekhez, azóta minden sorozatot figyelembe véve 53 mérkőzésen szerepelt a csapatban, s egy tavaly őszi Magyar Kupa-meccsen , Eger ellen szerezte egyetlen gólját. Romancsuk a klub honlapján búcsúzik a csapattól és a szurkolóktól.
Elérkezett a búcsú ideje, hisz visszatérek a hazámba, Ukrajnába. Túlcsordulnak most bennem az érzelmek. Elképesztő volt az elmúlt két év, s ez idő alatt csodás eredményeket értünk el együtt” – idézi a játékost a dvsc.hu. – Mint tudják, a hazámban háború dúl. Ebből a nehéz helyzetből kifolyólag döntöttem úgy, hogy Ukrajnában folytatom a karrieremet. Úgy hiszem, hogy ez a helyes döntés a családomra és önmagamra nézve is. Szeretném megköszönni a klub és a csapat vezetőségének, hogy megértően álltak a helyzethez és segítették az átigazolásomat. 

Noha a debreceniek honlapjáról nem derül ki, de a védő az ukrán élvonalbeli FK Krivbasznál folytatja pályafutását, amely a Transfermarkt honlapja szerint 300 000 eurót fizetett érte. Az ukrán klub honlapja szerint a védővel három évre szóló szerződést kötött. 

 

 

Legfrissebb hírek

A Debrecen hozta a kötelezőt a Budaörs ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.03.17. 19:32

Több mint tízezer néző előtt döntetlent játszott egymással a Debrecen és a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 21:25

A DVSC hosszabbított saját nevelésű hátvédjével

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 11:51

Szűcs Tamás: Ha újra vezetést szerzünk, meg kell tartani!

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 11:06

Az Újpest sorozatban négy vereség után javítana a Kisvárda ellen

Labdarúgó NB I
2026.03.13. 13:12

A válogatottjában dőlt ki hetekre a DVSC átlövője

Kézilabda
2026.03.09. 15:53

Bódog Tamás: Megmutatta a Fradi, hogy nem véletlenül készülhet Európa-liga-nyolcaddöntőre

Labdarúgó NB I
2026.03.09. 07:40

Dzsudzsák szabadrúgásból betalált a 200. NB I-es meccsén, a DVSC három góllal nyert a KBSC ellen

Labdarúgó NB I
2026.03.08. 19:38
Ezek is érdekelhetik