Mezőkövesdről érkezett az MTK első igazolása

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2024.06.12. 17:48
Ilja Beriasvili az élvonaltól búcsúzó Mezőkövesdtől érkezik (Fotó: Kovács Péter)
A labdarúgó NB I-ben szereplő MTK a hivatalos honlapján bejelentette, hogy szerződtette Ilja Beriasvilit. Ez a fővárosi alakulat első nyári igazolása.

 

Az MTK közleménye szerint „a 190 cm magas, elsősorban belső védőként bevethető játékos a Mezőkövesd Zsóry FC alapembere volt az elmúlt másfél élvonalbeli szezonban. A 25 éves védő ezt megelőzően a grúz és az orosz bajnokságban játszott, a grúz U21-es válogatottban összesen kilenc alkalommal kapott lehetőséget.”

Beriasvili három évre írt alá.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A MTK-NÁL
Érkezők: Ilja Beriasvili (grúz, Mezőkövesd)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérhet: Balogh Máté (BKV Előre), Csenterics Adrián (BVSC), Lehoczky Roland (Tiszakécske), Merényi Ádám (Budafoki MTE), Miknyóczki Ádám (Pécsi MFC), Molnár Ádin (Kozármisleny), Szőke Gergő (Gyirmót FC Győr), Zuigeber Ákos (Szeged-Csanád GA), Zsóri Dániel (Budafoki MTE)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: 
Kiszemeltek: ?
Távozók: 
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Várkonyi Bence (Zalaegerszegi TE FC, kölcsön után végleg)

 

Legfrissebb hírek

Átrok Zalán érzi, hogy még van a lábában gól

Labdarúgó NB I
2 órája

Derbi: Szélesi játékosként már nyert az Üllői úton, most edzőként tér vissza

Labdarúgó NB I
2026.02.06. 13:52

Szlovén válogatott középpályás érkezett az MTK-hoz

Labdarúgó NB I
2026.02.03. 09:41

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

Sergio Navarro: Amikor öt percet kell várni egy tizenegyes lecsekkolására, annak már semmi köze a futballhoz

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 08:43

Meglepetés a fővárosban, a Kazincbarcika idegenben is két góllal győzte le az MTK-t!

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 15:25

Az MTK Komáromba adta kölcsön a fiatal játékosát – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 12:15

Három év után először játszik Böde nélkül a Paks a Ferencváros ellen

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 09:45
Ezek is érdekelhetik