Tóth Balázs: Csalódás, hogy kimaradtam az Eb-keretből

J. Á.J. Á.
Vágólapra másolva!
2024.05.27. 10:28
Tóth Balázs csalódott (Fotó: Kovács Péter)
Tóth Balázs elmondta, meglepődött-e azon, hogy lapunknál ő lett az idény legjobb kapusa, beszélt az utolsó pillanatokban elveszített bronzéremről, valamint a válogatottról is.

– Szappanos Pétert és Dibusz Dénest megelőzve ön lett a Nemzeti Sportnál az osztályzatok alapján a legjobb kapus az OTP Bank Liga 2023–2024-es idényében. Meglepődött?
– Nagyon örülök, de meglep, mert sok jó kapusteljesítményt láthattunk – mondta lapunknak Tóth Balázs, a Fehérvár FC 26 éves kapusa. – A csapattal együtt jól teljesítettünk az idényben. Már ment a bajnokság, amikor Fehérvárra szerződtem, elég mélyen volt a társaság, de az érkezésem után kiegyenesedtünk, elmozdultunk a kiesőzónából. A negyedik fordulóban védtem először, addig mindhárom bajnokiját elveszítette az együttes, és az utolsó helyen állt a tabellán. Nagyszerű öltözői légkör alakult ki, azt lehetett érezni, hogy mindenki tűzbe menne a másikért. Ha elcsípjük a dobogót, szebb is lehetett volna az évad vége.

– Kiváló mérkőzéseket játszott, hatalmas védéseket mutatott be, sok pontot hozott csapatának. Ez volt a legjobb idénye?
– Erre nehéz válaszolnom. A 2020–2021-es kiírásban, amikor másodikok lettünk a Puskás Akadémiával, nagyon jó időszakom volt. Lehet, hogy akkor nagyobb védéseim voltak, viszont most többet és fontosabbakat mutattam be.

– Nem sokon múlt a Vidi szép idényzárása, hiszen vitatott körülmények között vették el les miatt az utolsó fordulóban a Diósgyőr ellen a gólt, amely a bronzérmet jelentette volna. Csalódott?
– Nagyon! De még aznap este próbáltam túltenni magam a történteken. Nem szeretnék erről hosszasan beszélni, de a Diósgyőr ellen az utolsó pillanatokban szerintem rossz játékvezetői döntés született… Egy hónap múlva sokan elfelejtik, hogyan is lettünk negyedikek és miért csúsztunk le a dobogóról. De ez már a múlt, nem tudunk változtatni rajta, el kell engednünk, legközelebb nem szabad az utolsó pillanatra hagyni a fontos kérdéseket.

– Sokak biztosak voltak benne, hogy kiváló teljesítményének köszönhetően utazik az Európa-bajnokságra, ám végül a tartalékok közé nevezte Marco Rossi szövetségi kapitány. Szomorú a kimaradása miatt?
– A kedvesemmel a bajnokság végeztével elmentünk pihenni, de nem tunyultam el, edzésben maradtam, hiszen bármikor bármi történhet. De bízom benne, hogy nem sérül meg senki sem a keretben, és nem jön közbe semmi, ugyanakkor készen állok, ha csatlakoznom kell. Hogy csalódott vagyok-e? Bevallom, a kerethirdetéskor az voltam, ám Szappanos Péter is nagyszerű idényen van túl, maximálisan megérdemli, hogy Gulácsi Péter és Dibusz Dénes mellett ott legyen a csapatban. Dolgozom tovább, próbálok fejlődni, és bízom benne, hogy a jövőben megkapom a lehetőséget.

Tóth Balázs tavaly nyáron kölcsönben érkezett Székesfehérvárra a Puskás Akadémiától, s első körben a 2023−2024-es idény végéig szólt a megállapodás. Lapunk információja szerint a Fehérvár FC szeretné kivásárolni a 26 éves kapust a szerződéséből, erre május 31-ig opciója is van. Tehát még nem dőlt el, hogy Tóth Balázsnak Székesfehérváron vagy Felcsúton kell-e edzésre jelentkeznie a felkészüléskor, de jó esély mutatkozik rá, hogy megegyeznek a klubok, s a Vidihez kerül a játékjoga.
De hol kell edzésre jelentkeznie?

 

 

Legfrissebb hírek

Pődör Rebeka 18 gólt dobott a Kisvárda ellen

Kézilabda
4 órája

A sérülése után visszatért Tóth Balázs: „Lelkileg megviselt az elmúlt időszak”

Légiósok
2026.01.15. 11:30

Tóth Balázs: Jó volt újra védeni

Légiósok
2026.01.13. 19:16

Tóth Balázs visszatért, a Blackburn szétlövésben kiesett

Légiósok
2026.01.11. 18:49

Nyert a Budaörs ellen, és már negyedik a Fehérvár a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.01.10. 18:21

Mocsi Attila akár már a télen csapatot válthat

Légiósok
2026.01.06. 17:46

Tóth Balázs: Rájöttem, hogy nagy ajándék az egészség

Labdarúgó NB I
2026.01.06. 09:06

Gála és látvány Fehérváron

Minden más foci
2026.01.01. 17:01
Ezek is érdekelhetik