Gera Dániel: Megmondom a frankót, számítottam rá, hogy első leszek!

CSERHÁTI ANDRÁSCSERHÁTI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.05.29. 10:53
Gera Dániel (Fotó: Kovács Péter)
Gera Dániel, a DVTK futballistája beszélt arról, miként élte meg, hogy lapunk osztályzatai alapján bekerült az álomcsapatba, de szóba került a második karrierje, a tanulási folyamat és a szörfözés is.

Bekerült a Nemzeti Sport idei álomcsapatába Gera Dániel, a DVTK játékosa a jobb oldali védők között bizonyult a legjobbnak 5.880-as osztályzatátlaggal. Mögötte a második helyen zárt a ferencvárosi Cebrail Makreckis (5.846), a dobogó harmadik fokán pedig a felcsúti Szolnoki Roland (5.708) végzett.

„Amikor a családtagok szóltak, hogy én végeztem az első helyen, óriási büszkeség töltött el    – mondta lapunknak Gera Dániel, a Diósgyőri VTK 28 éves futballistája. – Megmondom a frankót: számítottam rá, hogy első leszek! Úgy éreztem, hogy kitűnő évet tudhatok magam mögött, jól ment a játék, védőként eljutottam öt gólig és adtam három gólpasszt. A Nemzeti Sportnál elért első helyem pedig jó visszajelzés. Kiváló játékosokat tudhatok magam mögött, a második Cebrail Makreckis és a harmadik Szolnoki Roland is megbízható futballista. Amúgy nem vagyok az a fajta ember, aki emiatt elhiszi, milyen csodás játékos, épp ellenkezőleg, még többet kell majd dolgoznom. Mint ahogyan szó sincs arról, hogy az ismerőseimmel az a téma, hogy benne vagyok az álomcsapatban, egyszerűen csak örültem, majd el is tettem magamban a sztorit. Végeztem a feladatomat, s ezt értékelték az újságírók – ennyi az egész.”

Nem mindennapi történet Gera Dánielé: karrierje döntő részében szélsőként, támadóként kapott lehetőséget, hátvédként rendszeresen egy éve futballozik.

„Amikor még Kuznyecov Szergej irányította a Diósgyőrt, a két jobb oldali védőnk, Farkas Dániel és Csirmaz István is megsérült, így került szóba, mi lenne, ha én kapnék ott lehetőséget, mivel korábban, még a Ferencvárosban néhány felkészülési meccsen és Magyar Kupa-mérkőzésen játszottam a pozícióban. Úgy éltem meg akkor, mintha a második karrierem indult volna útjára… Így azután azt mondhatom, jó úton járok. Bizalmat kaptam, és éltem vele. Azért is mehetett kiemelkedően a játék, mert csodálatosan érzem magam Diósgyőrben – enélkül nem is menne jól a futball. Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy még rengeteget kell fejlődnöm, az ember holtig tanul. Bár nem vagyok nagy meccsnéző, az új pozícióm miatt több alkalommal is leülök a tévé elé és figyelem, hogyan, miként mozognak a hátvédek, egyes szituációkban milyen megoldást választanak. Ráadásul az edzőváltás után újra más feladatokat kaptam: Kuznyecov Szergejnél is sokat kellett támadnom, Vladimir Radenkovics irányításával főleg, még többször kell felérjek az ellenfél kapuja elé. Élvezem a szerepkört, a következő idényben szeretnék még több gólig eljutni. Érdekes, hogy az öt bajnoki és egy Magyar Kupa-gólomat is hazai pályán szereztem, jó lenne a jövőben idegenben is eredményesnek lenni.”

Gera Dániel örömét némileg elhomályosíthatja, hogy a DVTK hullámvasutazott az idényben, nem tudott kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtani.

„Reális a hetedik helyezésünk, de kétségtelen, egyszer fent, máskor lent jártunk. Ez azért benne volt a pakliban, hiszen tavaly nyáron a keret fele kicserélődött, s tudjuk, idő kell, amíg igazi csapattá érik egy társaság. Nekünk sikerült, s úgy vélem, újoncként a középmezőnyben végezni jó eredménynek mondható. A célunk nem lehet más a jövőben, mint hogy együtt maradjon a csapat magja, s próbáljunk meg stabil teljesítményt nyújtani. Ha a legjobb meccsünket kellene kiemelni, a Fehérvár elleni négy-nullás sikerünket mondanám, még akkor is, ha tudjuk, korán emberelőnybe kerültünk. A legrosszabb az újpesti, hét-nullás kiütés volt – ez roppant fájdalmas emlék.”

A DVTK június 17-én kezdi el a felkészülést, vagyis szűk három hét múlva már mindenkinek munkára kell jelentkeznie, addig azonban részben a pihenésé a főszerep.

„Hamarosan újraindul a munka, és el kell végeznünk az előírt futóprogramokat, de egyelőre csak szörfözöm és élvezem a kikapcsolódást Hawaiin. Próbálok lazítani, ez pedig tökéletes helyszín.”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik