Fehérvár: Extrán akartam segíteni a társaknak – Csongvai góllal tért vissza 2. piros lapja után

N-P. T.N-P. T.
2024.05.04. 11:51
null
A labdarúgó NB I 31. fordulójának nyitó mérkőzésén a Fehérvár hazai pályán 4–0-ra megverte az MTK-t. A találkozó után az NSO Tv stábja songvai Áronnal beszélgetett, akit rövid időn belül kétszer kiállítottak a Fehérvárból, a második piros lapja után viszont góllal tért vissza a csapatba.

Csongvai Áron kétmérkőzéses eltiltása után tért vissza a Fehérvárba.

„Nagyon kemény mérkőzésre számítottunk, de itthon játszottunk, ezért úgy mentünk bele a meccsbe, hogy dominálni szeretnénk. Egy jól játszó, bátor csapat képét szerettük volna felvinni a pályára, amit jó néhányszor már sikerült a szezonban. Ez már a kiállítás előtt is részben megmutatkozott, másképp néztünk ki, mint az elmúlt két mérkőzésen, amik azért annyira nem voltak rendben. Ez egy pozitívum egyértelműen. Utána kicsit úgy is alakult a mérkőzés képe, ami szerencsésebb volt számunkra. Ami szintén pozitívum, hogy nem kényelmesedtünk bele a mérkőzésbe, hanem emeltük a játék tempóját, és gyors passzokkal, támadásépítésekkel megzavartuk az MTK-t. Persze, emberelőnyben voltunk, de pozitív volt a játék képe, és ez az eredményben is megmutatkozott.”

Videónkban mesél arról, milyen érzésekkel tért vissza (ráadásul góllal), miután idén tavasszal rövid időn belül megkapta a második piros lapját is. Kíváncsiak voltunk, volt-e benne félsz, hogy egy újabb szerencsétlen mozdulat újabb piros lapot érhet. Mesél arról, mentálisan mennyire van nehéz időszak mögötte, de szóba kerül az is, hogy a nemzetközi szereplést már biztosította a Fehérvár, de nem elégednek meg ennyivel, az ezüstérem a céljuk.

LABDARÚGÓ NB I
31. FORDULÓ
Fehérvár FC–MTK Budapest 4–0 (3–0)
Székesfehérvár, Sóstói Stadion, 3104 néző. Vezette: Erdős
Gólszerző: Katona Mátyás (23.), Christensen (33.), Csongvai (40.), Pető M. (77.)
Kiállítva: Kádár (10., MTK)

 

Legfrissebb hírek

NB I: Komáromi a másik kapuba is betalált, szépített az MTK a Kispest ellen

Labdarúgó NB I
1 perce

Szoros meccsen győzött a Fehérvár Szombathelyen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
17 perce

A Videoton támad, de a BVSC vezet egy tizenegyes-góllal - félidő

Labdarúgó NB II
1 órája

Hét éve nem kapott ki a Ferencváros idegenben fővárosi csapattól – a Vasas megszakítaná a sorozatát

Labdarúgó NB I
7 órája

Szalai József: Igyekszem, hogy újra válogatott legyek

Labdarúgó NB I
11 órája

Simán nyert a Fehérvár a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
21 órája

Huszonhét éves játékvezető mutatkozik be az NB I-ben

Labdarúgó NB I
21 órája

Labdarúgás: Eb-selejtező előtt az U19-es válogatott

Utánpótlássport
2026.11.05. 14:04