Gyász: elhunyt a DVTK legendája, Tatár György

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
2024.04.20. 12:51
Tatár György (1952–2024) (Fotó: MTI/Petrovits László)
Életének 72. évében, 2024. április 20-án elhunyt a DVTK saját nevelésű legendája, Tatár György – közölte honlapján a miskolci klub.

Az 1952. szeptember 10-én, Miskolcon született Tatár György a miskolci stadiontól 500 méterre lakott, s mivel édesapja rendező volt a klubnál, már 1964-ben a klub játékosa lett. 

Tatár György egy kétéves kitérőt leszámítva – 1971 és 1973 között, a katonai szolgálat alatt Honvéd Papp József SE játékosa volt – 1983-ig volt a DVTK játékosa.

Tatár György (Fotó: dvtk.eu)

„A Ferencváros, a régi nagy Fradi ellen játszottam első NB I-es meccsemet. Preiner Kálmán félidőben küldött be, azzal, hogy nekem kell fognom Albert Flórit. A nagy igyekezetben rögtön fölrúgtam, ráadásul még rá is estem. Nem is hagyta szó nélkül! – Szállj le rólam öcsi, förmedt rám – mert nyakon talállak csapni! Iszonyú zavarban voltam, alig mertem ezután a közelébe menni. Ki is kaptunk 4-1-re, de mondom, az egy nagyszerű Ferencváros volt, Branikovits Lacival, Páncsics Mikivel, Szűcs Lajossal, Juhász Pistával” – idézte Posch Ede: Félistenek című könyvének Tatár Györgyről szóló fejezetét a DVTK honlapja

Tatár György első időszaka nem sikerült túl fényesen a Diósgyőrnél, hiszen első idénye végén a csapat kiesett a másodosztályba, de a következő idényben bajnokként jutottak vissza az NB I/B-ből, s elkezdődött a klub aranykora, hiszen a csapat 1977-ben megnyerte a Magyar Népköztársaság Kupát, az 1978–1979-es idényben bronzérmes lett az NB I-ben, az 1979–1980-as kiírásban pedig másodszor diadalmaskodott a Magyar Kupában.

Tatár György a DVTK-t 1983-ig erősítette, pályafutása utolsó idényét a spanyol CD Castellónnál töltötte. A középpályás a magyar válogatottban 1978. szeptember 20-án mutatkozott be a Finnország elleni Európa-bajnoki selejtezőn, melyet még tíz meccs és öt gól követett a nemzeti csapatban.

Tatár Györgyöt a DVTK saját halottjának tekinti.

Labdarúgó NB I
2024.04.20. 21:31

Elhunyt Tatár György, aki leporolta Albert Flóriánt

NEKROLÓG – egy évtizeden át szolgálta klubját, kétszeres kupagyőztesként, bajnoki bronzérmesként, 11-szeres válogatottként vonult vissza.

 

 

Legfrissebb hírek

Lapaj fent játszik tovább – Tóth Anita emlékezik Dávid Sándorra

Egyéb egyéni
29 perce

Gyász: elhunyt Dávid Sándor sportújságíró

Egyéb egyéni
3 órája

Kinevezték Kovács Zoltán utódját a DVTK-nál

Labdarúgó NB I
23 órája

Kovács Zoltán távozik Diósgyőrből – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 11:31

Nebojsa Vignjevics: Nem haragszom senkire, csak magamra vagyok mérges

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 08:05

Meglepetés a borsodi derbin, a Barcika négygólos győzelmet aratott a DVTK otthonában!

Labdarúgó NB I
2026.03.13. 19:40

Elhunyt az olimpiai bajnok atléta

Atlétika
2026.03.13. 16:53

Az Újpest sorozatban négy vereség után javítana a Kisvárda ellen

Labdarúgó NB I
2026.03.13. 13:12
Ezek is érdekelhetik