Fradi–Paks: érdemes sok gólra fogadni?

Vágólapra másolva!
2024.04.06. 16:07
Varga Barnabás a Ferencváros gólfelelőse (Fotó: Szabó Miklós)
Újabb nagy lépést tehet a bajnoki cím megszerzése felé az FTC, vasárnap az Üllői úton fogadja első számú üldözőjét, a Paks csapatát. A tolnaiak az előző három bajnokijukon összesen egy pontot szereztek, így már öt egység a lemaradásuk a listavezető mögött, ráadásul a Fradi egy találkozóval kevesebbet játszott. Fogadási szempontból (is) érdekes adalék, hogy a két csapat elmúlt 17 egymás elleni tétmeccsén minden esetben legalább három gól esett. (x)

Vasárnap 14:45-től csap össze a labdarúgó NB I első két helyezettje, a címvédő és listavezető FTC a nem túl jó formát mutató Paks együttesét látja vendégül. A legutóbbi fordulók eredményei mellett az sem túl jó előjel a vendégeknek, hogy ebben a stadionban a legutóbbi fellépésük során 6-1-es vereséget szenvedtek – igaz, később Pakson 3-2-es győzelemmel vágtak vissza. Az említett két találkozón tehát nem panaszkodhatott a publikum sok gólra számító része, és persze azok a fogadók sem, akik a közelmúlt tapasztalataiból kiindulva több találatra számítottak a Fradi és a Paks összecsapásán. Kérdés, hogy a sorozat folytatódik-e – a mostani lehetne zsinórban a 18. olyan alkalom, amikor legalább háromszor eredményesek a felek az egymás elleni tétmeccseiken. 

FTC - Paks – Lesz legalább 3 gól? 

SZAVAZÁS

FTC - Paks – Lesz legalább 3 gól?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Kétszer mérkőztek meg tehát eddig a mostani bajnoki szezonban, és bár először nagy volt a különbség, akkor is szerzett gólt a vesztes fél. Az FTC és a Paks nem csak a pontok tekintetében vezeti az élvonal tabelláját, de ők bírnak a legkevesebb olyan mérkőzéssel is, amikor szerzett gól nélkül maradtak: a rekordbajnok 25 esetből kétszer, a tolnai klub 26 bajnokiból háromszor hagyta el úgy a pályát, hogy nem volt egyszer sem eredményes.

FTC - Paks – Mindkét csapat szerez gólt? 

SZAVAZÁS

FTC - Paks – Mindkét csapat szerez gólt?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!


Mindezek mellett érdemes egy kissé szokatlan jelenségre is felhívni a figyelmet, a Fradi ugyanis jóval többször volt eredményes a mostani NB I-es szezonban idegenben, mint hazai pályán: míg vendégként 40-szer, addig otthon 25-ször találtak be Varga Barnabásék. Ennek az ismeretében már nem meglepő, hogy miközben idegenben 13-ból 10-szer ért el gólt mindkét félidőben a címvédő, addig otthon mindez 12 találkozóból csupán háromszor jött össze. Még a Paks elleni 6-1-es siker alkalmából is egyetlen félidő alatt jegyezte az összes találatát az FTC, akkor már a szünetre kialakult a végeredmény.

FTC - Paks – A Fradi mindkét félidőben szerez gólt? 

SZAVAZÁS

FTC - Paks – A Fradi mindkét félidőben szerez gólt? 

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!


A Paksra egyébként amúgy sem jellemző, hogy vendégként túl sok gólt kapna a második félidőben: olyannyira így van ez, hogy a 13 idegenben letudott bajnokiján csupán négyszer vették be a kapuját a félidőt követően, mindez pedig a legjobb mutató a mezőnyben.

FTC - Paks – A Paks kapott gól nélkül játssza le a 2. félidőt?

SZAVAZÁS

FTC - Paks – A Paks kapott gól nélkül játssza le a 2. félidőt?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!


A két csapat legutóbbi budapesti összecsapásán Varga Barnabás három góllal vette ki a részét korábbi csapata legyőzéséből, és a Tippmixprón 24,00-s oddsért most is lehet fogadni arra, hogy a magyar válogatott támadó legalább mesterhármast jegyez vasárnap. Érdemes böngészni a további színes kínálatot is – az FTC – Paks találkozóra, csakúgy, mint az NB I többi mérkőzésére Magyarországon csak a Tippmixen és a Tippmixprón lehet fogadni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik