Gólszerzők vasárnapra – ki lesz újra eredményes?

Vágólapra másolva!
2024.03.09. 08:08
Fotó: Koncz Márton
A labdarúgó NB I 24. fordulójában vasárnap lép pályára a pontvadászat három dobogósa, és ez a három csapat egyben a legtöbb gólt elérő együttesek listáján is vezet a mezőnyben. A hét utolsó napján sorra kerülő Paks – DVSC, Fehérvár – FTC és ZTE – MTK találkozók kapcsán a Tippmixpro gólszerzőkre vonatkozó opciói is remek fogadási lehetőségeket kínálnak. (x)

 

Vasárnap 13 órától lép pályára a listavezető Paks a labdarúgó NB I 24. fordulójában. Bognár György együttese az előző öt bajnokijából négyet megnyert, ebből háromszor 1-0-ra kerekedett felül ellenfelén. Legutóbb, az MTK vendégeként viszont kétgólos sikerrel rukkoltak elő a tolnaiak, és mindkét paksi gólt Böde Dániel jegyezte, aki egyébként csereként állt be a listavezetőhöz. A volt ferencvárosi játékos gólszerzésére a vasárnapi, DVSC elleni találkozó kapcsán 3,50-es oddsszal lehet fogadni a Tippmixprón, egy újabb duplázás pedig 9,25-ös szorzót is érhetne. A paksi együttes két legeredményesebb játékosa a pontvadászatban Könyves Norbert és – az MTK ellen megsérülő – Windecker József egyaránt nyolc találattal. A DVSC bajnoki mérkőzésein nem potyognak a gólok mostanában, a debreceniek előző három összecsapásán rendre egyetlen találat döntött, de ebből csak egyszer a hajdúságiak javára.

Paks–DVSC – Szerez gólt? 
További kimenetelek a Tippmixprón!

SZAVAZÁS

Paks–DVSC – Szerez gólt?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

 

15:30-tól rendezik majd a forduló rangadóját, amikor a tabellán harmadik helyen álló Fehérvár fogadja a címvédő FTC együttesét. A Vidi az elmúlt két bajnokiját szerzett gól nélkül bukta el, ami nem túl jó előjel azt tekintve, hogy a Fradi viszont zsinórban hat ligameccset tudott le győztesen, ezeken a találkozókon összes 20 gólt elérve. A góllövőlista éllovasa is a rekordbajnoknál játszik, Varga Barnabás 15-ször volt már eredményes ebben a bajnoki szezonban, nem mellesleg az elmúlt négy pályára lépése során összesen hét gólt jegyzett az NB I-ben. Pikáns lehet Kenan Kodro szereplése is, aki télen pont a Fehérvártól került át az FTC-hez, ráadásul 11 találatával a mesterlövészek toplistájának második helyéről várja a fordulót. A címvédő „tűzerejét” jól mutatja, hogy Aleksandar Pesic is ott van a támadók között, aki 2024-ben már négy gólt jegyzett tétmeccsen.  

Fehérvár–FTC – Szerez gólt?
További kimenetelek a Tippmixprón!

SZAVAZÁS

Fehérvár–FTC – Szerez gólt?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

 

A forduló zárómeccsét 20 órától rendezik: a ZTE fogadja az MTK együttesét. A zalaiak a legutóbbi négy hazai bajnokijukon veretlenek maradtak, míg az MTK a legutóbbi három idegenbeli NB I-es fellépésén összesen 14 gólt szedett be… A hazaiaktól Antonio Mance (10 gól), Yohan Croizet (6) és Gruber Zsombor (5), a vendégektől Németh Krisztián (6) és Bognár István (5) jutott el legalább öt gólig a hazai pontvadászat jelenlegi kiírásában.

ZTE–MTK – Szerez gólt? 
További kimenetelek a Tippmixprón!

SZAVAZÁS

ZTE–MTK – Szerez gólt?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

 

A megújult Tippmixprón a korábbinál nagyságrendekkel több fogadási lehetőség elérhető a játékosokra vonatkoztatva is, ráadásul a gólszerzők a Fogadáskészítő funkcióval is megtippelhetők. 

Keresd a magyar focimeccseket a Tippmixpro honlapján! 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik